Életmód

Ő a világ legkövérebb gyereke – fotó

A kisfiú annyit eszik, hogy a szüleinek olykor pénzt kell kölcsönkérniük, hogy elegendő ételt tudjanak neki venni.

Az indonéz Arya Permana kétéves korában kezdett el rohamosan hízni. Jelenleg 10 éves és 192 kilót nyom, ezzel pedig minden valószínűség szerint ő a világ legkövérebb gyereke

A kisfiú folyamatosan éhes és rengeteget eszik. Napjában ötször akkora adagokat fogyaszt, hogy abból egy is jóllakatna egész napra egy felnőtt embert. Bár már számos orvos vizsgálta, egyelőre nem tudtak rájönni, mi baja van.

Arya a súlya miatt menni is alig tud, iskolába nem jár. Többnyire csak eszik és alszik vagy a fürdőkádban üldögél órákon át. A szülei nem találnak számára megfelelő ruhákat sem.

Ő a világ legkövérebb gyereke - fotó

A kisfiú apja havonta nagyjából 38 000 forintnak megfelelő összeget keres, ami gyakran arra sem elég, hogy elegendő ételt tudjanak venni Aryának, így olykor kölcsön is kell kérniük.

A szülők belátták ugyanakkor, hogy fiuk túlsúlya komoly egészségügyi kockázatot jelent, emiatt pedig mindent meg kell tenniük, hogy fogyjon. Akár még az ételt is meg kell tagadniuk tőle.

(Oddity Central)  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top