Életmód

Egy kirúgott topmenedzser levele: “A munka nem lehet az életed!”

"A teljes összeomlás szélén találod magad, és még az is eszedbe jut, hogy eldobod az életét, hiszen mindent elvesztettél, amid volt." Egy egykori vezető történetét olvashatjátok arról, milyen az, amikor a munka miatt romba dől az egész életed.

“Volt már olyan, hogy a munkád bemászott a magánéletedbe, és mint egy kis kártékony parazita, tönkre vágott mindent? Észrevétlenül elkapott a kis mocsok, és csúnyán elbánt veled? Na, velem pont ez történt!

Egy kirúgott topmenedzser levele:
Keanu Reeves az Édes november című filmben

Új munkahely, új lendület, háttérbe kerül a család, és előtérbe az ego, a siker hajszolása. Eleinte dicsérnek, látszólag támogatnak, hiszen te vagy az új hús, a friss erő, aki 200 százalékon teljesít és mindenek elé helyezi a céget, amelyhez csatlakozott.

Kevés alvás, de nem baj, mindent a közös sikerért. Már majdnem úgy érzed, hogy a tiéd is a szíveden melengetett cég, amely oly jó hozzád. Mindenki jó fej és szapulja az előtted levőt és méltat, hogy mennyivel szebb és jobb vagy, bezzeg X. Y. Na az volt maga a sátán, a kártékony lélek, a céget kisemmiző, hátráltató, megfojtó démon. Ego jóllakatva, 220 százalékon pörög a rendszer.
Otthon érzékeltetik veled, hogy mostanában más nem érdekel, csak az új szerelmed. Te véded, érvelsz, hogy végre azt és úgy csinálhatod, mint ahogy mindig is szeretted volna. Türelmet és támogatást kérsz, mert nemsokára biztos egzisztenciával fogsz rendelkezni egy vagon zsetonnal. Csak még egy kicsit kell kibírni.

A kedvesed és az addig központi szerepet játszó odaadó szex háttérbe szorul. Túl fáradt vagy egy »odavágós« estéhez. Elkezdesz inni, mert az legalább ellazít. Ő válaszul visszavonul, nem akar terhelni, hiszen az álmaidat váltod valóra. Közben szenved, mert a szerelme, az élete középpontja a gyerekek után, odaveszett. De egy ideig jól palástolja.

Pár hónap múlva képbe kerülsz, hogy hova is kerültél. Aljasság, mocsok és bűn, mint Sin Cityben. Kezded érezni, hogy a jól értesültség brutálisan nehezedik a válladra, tonnás súllyal taszajt az aszfalt felé. A kis titkok, cselszövések útvesztője beszippant, valakinek érzed magad, aki tudja, tudja a titkot. Amit más nem tudhat. Régi ostoba döntések, kárt okozó cselekedetek. De a lényeg, hogy benne vagy a legbelsőbb körben. És aki tud, attól tartanak még fent is. Nem érint a leépítés, a költségcsökkentés, a megszorítás. Mert te tudod.

Egy kirúgott topmenedzser levele:

Otthon azon kapod magad, hogy nem rohan eléd a gyerek, mint régen, amikor hazaérsz. Visszafogott, ismerkedő státuszba helyezte a saját apját. Óvatosan kóstolgatja, fogadja be az idegen lényt, aki hasonlít még az egyik teremtőjére. A tekintélyszemélyre, aki mindennél fontosabb, aki nemrég ölelte, szerette. Aki a különórákon kint állt a büszke szülők között és bátorította, felkarolta, támogatta azt a csepp kis emberpalántát, akit gyermekének hív. Aki hajtotta a hintát, törölgette a szájából a homokot. De már nem.

Elhalmozod játékkal és a saját bűntudatod leplezésére mindent megveszel neki. Mert ha már nem lehetsz ott, akkor legyen boldog. És összekevered. Nem attól boldog, hogy mindene megvan. Mert nincs meg mindene. Csak az anyja és egy halom műanyag, akivel eljátszaná, hogy az anyja és az apja még mindig ugyanúgy van, mint nemrég. Amikor minden nap apa ment az óvodába elé, mert ráért. Amikor apa főzött és bevásárolt, mert nála volt a kocsi.

Este szakadatlan masszíroznak, mert 14 órát ülsz azon a mocskos, irodai bútornak titulált szarkupacon, amin ülsz. Naponta kétszer lemerül a mobilod, annyit hívnak. Feszít a határidő. Rámegy a hétvége is. Inkább bemész dolgozni a céghez. Ott legalább nem kapod meg a szeretteid először sajnálkozó, majd megvető pillantását. Megcsaltad őket. Mind, egytől egyig.

Már jobb odabent, mint otthon. Ha nem vagy bent, nem vagy fontos. Ezt sulykolod magadnak.
Mindenről tudni akarsz. Hívjatok este, éjjel, mindig felveszem. Küldj e-mailt, bármikor válaszolok. A gyerek a nagyszülőknél, szombat este. A feleséged kicsípi magát, végre az övé csak a férfi. A másik fele, akit régen nem kapott meg. Aki finom, óvatosan felfedező típus. Aki érzékien közeledik, időt nem kímélve tolja felfelé a nőt az orgazmus lankás lépcsőin, hogy együtt hódítsák meg a fellegeket. Ehelyett a nő szemben találja magát egy darab hússal lélek nélkül, amit megrezegtet a gyengeáram óvatosan. Szex után azonnal befordul a fal felé és alszik.

A nő már nem is emlékszik, hogy mikor volt olyan este, hogy szerelme egy mozi és egy finom vacsora után lágyan terelgette volna őt a csúcs felé. Talán már nem is kívánja a nő. Hiszen nem kap vissza semmit, csak ad. Így pedig minden barátság alábbhagy és szép lassan elhal, mint a vázába ejtett rózsa. A végén csak büdös víz és rothadt növény keveréke színezi ocsmányra a kristályvázát.
Mogorva leszel. Nincs időm, hagyj. Nem tudok, nem megy. Ne terhelj! Nem érted meg? Önző dög vagy, én mindent az asztalra teszek, és ez a hála?

Egy kirúgott topmenedzser levele:

Az értékrendszer tökéletesen felborul, az elhidegülés a tetőfokára hág – és jön a válás.
Hirtelen egyedül vagy a bérelt négyzetmétereken, nem találod a helyed. Nincs kit felhívnod, a barátaid ugyanúgy eltávolodtak tőled, hiszen évek óta nem találkoztál velük. A szeretteid meg ottmaradtak a régi szép emlékekkel és érzésekkel együtt az otthonodnak titulált helyen. Most sivár, érzéketlen a táj, és ki tudja, mikor telik meg újra élettel az új és idegen hely.

A lelki összeomlás és az azt elnyomó tudatmódosítók már a munkádra is kihatnak. »Nem vagy már olyan, mint régen«, mondják a munkahelyeden, majd pár rövidke hónappal később kirúgnak, mert már nem az az ember jár be dolgozni, mint aki elkezdte a karrierjét építeni pár évvel ezelőtt, és ilyenre itt semmi szükség nincsen.

A teljes összeomlás szélén találod magad, és még az is eszedbe jut, hogy eldobod az életét, hiszen mindent elvesztettél, amid volt. Persze nem tudod megtenni – de kezded megtanulni, a munka nem lehet az életed!”

Még több nyílt levél az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top