Életmód

Így néznek ki ma az egykori bajnoknők – 40 felett is fantasztikusak

A nagy bajnoknők, akinek fantasztikus sportteljesítményeit és tökéletes alakját szájtátva bámultuk a 80-as és 90-es években, még ma is remek formában vannak. Egy kis mozgással talán fel tudnánk zárkózni hozzájuk, úgyhogy most rögtön húzzuk is az edzőcipőt, és indulunk kocogni…

Ezeket a nőket még ma is bálványozzák gyönyörű alakjukért a férfiak, pedig már jóval túl vannak a legszebb 20-as éveiken. Hiába, mit egy kis sport, nem igaz?

Megnézem
Összes kép (1)

 

Mentés

Az OTP Bank szakértőjének tippje a témában:
Régen a kosárlabda az életem egyik meghatározó részének számított, de manapság ezt a sportágat már csak hobbiként űzöm, és főként nyáron. Bár az év többi részében a munka és a tanulás mellett kevesebb időm jut rá, de a sportnak mindig helye van a mindennapjaimban. A csapatszellem, az együttes erőfeszítés a közös célokért meghozza az eredményét, nemcsak a sportpályán, a munkám során is. Az OTP Banknál azon dolgozom, hogy ügyfeleimmel egy csapatban találjuk meg a számukra megfelelő befektetést.

Mentés

Mentés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top