Életmód

“Soha nem szabad feladni!” – 31 éves Risztov Éva olimpiai bajnok

Risztov Éva minden levélre válaszol, amit kap, és szeret motorozni meg az állatkertben sétálni. 8 éves kora óta tudja, hogy olimpiai bajnok akar lenni, és mióta teljesült a vágya Londonban, azóta mindennap elismételi ezt magának.

Voltak mély hullámvölgyek és kimagasló csúcsok a karrierjében, de Risztov Éva nem adta fel: mindvégig küzdött a céljaiért. Rióból nem hozott haza aranyat, mégis boldog, mert végigcsinálta. Saját bevallása szerint gyerekkorában sokszor kellett felnőttként viselkednie, és felnőttként akarta bepótolni a gyerekkorát. És mindvégig keményen sportolt, ami nem volt egyszerű. Ma már harmóniában él önmagával, és köszöni szépen, jól van. 

“Nyolcéves fejjel közvetlen közelről láttam az éppen Békéscsabára látogató Egerszegi Krisztinát, nyilvánvaló volt számomra, hogy egyszer majd én is olimpiai bajnok akarok lenni. Erre vágytam, és ez végül most, sokszori bukás és újrakezdés után megadatott. A többi az bónusz. Az elismertség, a népszerűség, a szeretet…”

Azért járok az uszodába, azért edzek, mert szeretem. Szeretem magányosan róni a hosszakat, és elmélyedni önmagamban, gondolataimban, szeretem hajtani magamat, és csúcsra járatni, máskor meg szeretek lógni és imitálni a munkát. És szeretem az uszodán kívül is a szabadságot, ha van kedvem, fekszem otthon, és érzelmes zenét hallgatok, máskor pedig motorozok, krosszpályán hajtok, esetleg barátaimmal dumálok, vagy az állatkertben bóklászom, aztán arra is kell idő, hogy válaszoljak a levelekre, és mindegyik levélre válaszolok.”

“Valószínűleg lesznek még kudarcaim, válságaim az életben, de tudom, hogyan kell ezeket átvészelni. Hogy nem szabad soha feladni. Hogy fordítani kell, folytatni a legrosszabb helyzetből is.”

“Minden reggel elmondom magamnak, hogy olimpiai bajnok vagyok, mert húsz éven át minden reggel úgy keltem fel, hogy az akarok lenni.”

Londoni olimpiai számát az édesanyja végigizgulta. “Anyukám az 1 óra 57 percből 1 óra 55-öt végigsírt. Azt mondta, jövőre csak 50 méter gyorson indulhatok, mert az csak 26 másodperc, és tudja, hogy nem jutok döntőbe” – mesélte nevetve Éva, aki miután kijött a vízből Londonban, azt kiabálta: “Hol vagy, anya? Ugye látod, hogy nyertem?”

Éva boldog, hogy ott lehetett a negyedik olimpiáján, ezzel valóra vált az álma. “Köszönöm az otthoni szurkolóknak is, tudom, hogy sokan vannak, rengeteg üzenetet kaptam. Mindenkit nagyon szeretek, és azt gondolom, hogy a világon tizenharmadiknak lenni is csodálatos dolog.” 

Még több Risztov Éváról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése