Életmód

Nagy fogyás: sokkot kapott az eljegyzési fotótól, 50 kilót fogyott

Sejtem, mi suhanhatott át Haley Smith fejében, amikor meglátta magát az eljegyzési fotókon, és elhűlt, hogy milyen nagydarab. Annyira sokkolta a saját látványa, hogy fogta magát, és lefogyott 103 kilóról 53 kilóra.

Megszabadult 15 hónap alatt egy egész embernyi – vékony embernyi – súlytól, ami eszméletlen eredmény. Ráadásul úgy, hogy semmiféle eszement fogyókúrát nem követett, csak váltott az egészséges életmódra, és elkezdett futni. Az ő példája is azt bizonyítja, hogy nincsenek varázsszerek, csak és kizárólag az használ, ha le akarsz fogyni, ha életmódot váltasz.

Haley és Matt eljegyzési fotózására 2015 júliusában került sor, ekkor a menyasszony kb. 100 kilót nyomott. A fotókon szembesült azzal, hogy ez így nem mehet tovább, majd miután jól kibőgte magát (és megtiltotta a vőlegényének, hogy bárkinek megmutassa a fotókat), úgy döntött, változtat az életén. A célja az volt, hogy az esküvő napjára már formában legyen, amit maximálisan sikeresen teljesített.

Nagy fogyás: sokkot kapott az eljegyzési fotótól, ezért 50 kilót lefogyott a menyasszony

Elmondása szerint egyszerű terve volt a fogyásra: heti háromszor elkezdett futni, ami nyilván az elején alig ment, de 15 hónap alatt eljutott odáig, hogy 5 km-es távot fut le egy edzéskor. Mellette pedig kiiktatta az étrendjéből a feldolgozott ételeket, lisztet, cukrot, és főleg zöldségekből, gyümölcsökből álló étrendet állított össze magának.

Hamarosan jelentkeztek a fogyás kedvező hatásai: megszűnt a rendszeres fejfájás, erős izzadás, eltűntek a pattanásai és elmúlt a magas vérnyomása. Mostanra már napi kétszer egy órát edz, amiben a futás mellett egy ideje szerepel a kardiomozgás és erősítő gyakorlatok is. Haley gyerekkora óta küzd a súlyával, de főiskolás korában kezdte igazán magára szedni a kilókat. Nemcsak az egészséges ételekre kellett rászoktatnia a szervezetét, hanem meg kellett szabadulnia az érzelmi evéstől is. Azt tanácsolja mindenkinek, akinek sokat kell fogynia, hogy kezdje kis lépésekkel, amiket aztán szokássá tud tenni az életében. Ezek a kis lépések visznek végig aztán a hosszú úton, amit egy 50 kilós fogyás jelent.

Nagy fogyás: sokkot kapott az eljegyzési fotótól, ezért 50 kilót lefogyott a menyasszony
Nagy fogyás: sokkot kapott az eljegyzési fotótól, ezért 50 kilót lefogyott a menyasszony
Nagy fogyás: sokkot kapott az eljegyzési fotótól, ezért 50 kilót lefogyott a menyasszony

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top