Ezt írta Megan a képe mellé:
Azt gondolom, hogy az egyik fotó szebb, mint a másik, de nem az, amelyikre te gondolsz. Az egyik képen gömbölyded vagyok, a másikon kövér. Előtte-utána fotónak látszik. Az egyik fotóra azt mondják majd az emberek, hogy nem vagyok egészséges, nem vagyok szeretni való. A másik fotót szeretik majd.
És annak ellenére, hogy egész életemben azt gondoltam, hogy a bal oldali fotón sokkal értékesebb, szerethetőbb vagyok, mint a jobb oldali képen, most meggondoltam magam. Most már azt gondolom, sokkal szebb önmagunknak lenni.
A bal oldali fotó a “tökéletes test” nyomása alatt készült. Pózolok rajta, természetellenes pózban állok. Igaz, mindkét fotón én szerepelek, a bal oldali képen mégsem én vagyok. Csak azt látom rajta, hogy olyan vagyok rajta, amilyennek a társadalom szeretne látni.
A jobb oldali fotón nyugodt vagyok, ellazult. Ünnepelem minden testrészem, azokat amelyek miatt a társadalom szerint szégyenkeznem kéne: a hurkáimat, a narancsbőrömet. Szerintem ez a szabadság szép. Sokkal szebb, mint egy tökéletes póz. Ez egy olyan fajta szépség, ami mindenkiben megvan. Bárcsak mindannyian meg tudnánk tanulni, hogy lássuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk:
