Életmód

Szabadon engedték a debreceni szatírt

Ha az elkövetkezendő öt évben újra szeméremsértésen érik, börtönbe kell vonulnia.

A 40 éves T. István Csaba idén július 17-én berúgott, majd a debreceni Piac utcán, illetve a főtér környékén mutogatta magát, aminek szemtanújává vált többek között egy 10 hónapos és 11 éves gyermekével arra sétáló anya is.

A férfit a rendőrök nem sokkal később elkapták, tettét beismerte. Azóta előzetes letartóztatásban volt.

A szatír ügyét a napokban tárgyalta a bíróság. Az ítélet meghozatalakor figyelembe vették, hogy már harmadszor állt bíróság előtt szeméremsértés miatt, de azt is, hogy ittas volt a bűncselekmény elkövetésének idején. Végül az ügyben kiszabható leghosszabb, ötéves próbaidőre ítélték, azért, hogy ne jusson eszébe a bűnismétlés, akkor ugyanis börtönbe kell mennie. 

Előzetes letartóztatását ezzel együtt megszüntették. Az ítélet nem jogerős. A vádlott és védője tudomásul vette azt, az ügyészség azonban súlyosbításért fellebbezett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top