Transzlégzés – egy módszer, amiben szabadon önmagunk lehetünk

A transzlégzés számos más módszerhez hasonlóan a módosult tudatállapotban lévő lehetőségeket használja ki. Azáltal, hogy az egónkat lecsendesítjük, kicsit félretesszük, könnyebbé válik a tudattalanunkhoz való hozzáférés, miközben a tudatos énünk és a felsőbb énünkkel való kapcsolat határai elmosódnak, szinte egybeolvadnak.

Habár a transzlégzés csoportosan, egy nagy térben zajlik, a munka legfőbb részét mindenki egyedül, magában végzi.  Az élmények és tapasztalatok megosztása mégis kulcsfontosságú. Az érdemi munka elején a segítőkkel együtt átbeszéljük, hogy mi az a téma, ami idevezetett minket, illetve mindenki megfogalmazza a saját kérdését, amire választ keres.

Érdekes látni a változatos útkereséseket, mégis valahogy vissza-visszatérő helyzet a párkapcsolat és a munka közötti egyensúly megtalálása férfiaknál és nőként egyaránt. Többen párban jönnek, hogy a kérdésen együtt dolgozzanak. Fontos kérdés még a szabadság megtalálása a kapcsolatainkban, legyen az párkapcsolat, de akár a gyermekünkkel, szüleinkkel való kapcsolat. Egyensúlyozni a szerepeink között úgy, hogy közben teljességet és boldogságot élünk meg. Megfelelni az elvárásoknak vagy épp kezelni őket. Menni vagy maradni, választásokat hozni, élni vagy nem élni az elénk táruló lehetőségekkel.

Bence hangsúlyozza: áttörést valójában akkor érünk el, ha túljutunk a komfortzónánkon. Azonban ne higgyük azt, hogy a transzban átéltek valami mágikus csodaként maguktól megtörténnek, hanem bizony tenni kell értük. Egy ilyen alkalom tökéletes arra, hogy lehetőségekre lássunk rá, de azok nem maguktól fognak kibontakozni az életünkben.

A transzlégzés a szabadság módszere – ellentétben például a buddhizmusban tapasztalt transzállapottal – expresszív transz, tehát szabad benne az önkifejezés, a közösen átvett szabályok tiszteletben tartásával. Belégzés során magunkhoz öleljük az életet, míg kilégzéskor elengedjük.

A transzlégzés számomra az egyensúlyom megtalálásában segít. Könnyebbé válik általa az elmélyülés, az elengedés, a tisztánlátás, a szélsőségek utáni középpont megtalálása. Utóbbit Bence is alátámasztja. Bár valószínűleg szinte mindenki megtapasztalta már, hogy voltak olyan helyzetek, időszakok az életében, amikor az elfojtás dominált benne: az érzések, lehetőségek és helyzetek elkerülése, annak nem vállalása, míg máskor a túlzott megélés, a másokra való tekintet nélküli kommunikáció és önkifejezés. Amikor képessé válunk a kettő között megtalálni az egyensúlyt, az egész életünk sokkal harmonikusabbá válik.

Maga a transzlégzés kb. két óra, de az idő igazából gyorsan telik és teljesen megfoghatatlanná válik. A zene ütemére úsznak be képek, ahogy egyre gyorsabban és egyre mélyebben történik a belégzés, majd a kilégzés. Egymás után számolatlanul, folyamatosan, míg elérek valamiféle korlátok nélküli állapotba, ahol megmutatkozik mindaz, amire most készen áll a lelkem.

Járok a múltban, a jelenben és talán kicsit a jövőben is. Feljönnek képek a kérdésemmel kapcsolatban és egy különleges tánc bontakozik ki előttem. Minden képsorban táncolok, mindig másképp, és végül jön a válasz arra, ami most igazán foglalkoztat: Merjek jelen lenni, a jelenben lenni és megélni mindig a pillanatot. Ez adja a valódi szabadságot. Talán olyan elvont közhelyszerű így leírva mindez – évekig nekem is az volt, amíg csak olvastam róla. Mégis most először érzem igazán a magaménak és tapasztalom, hogy mit is jelent ez valójában.

Azt hiszem, ez a transzlégzés legfőbb ajándéka. Ajtókat nyit oda, amiről eddig csak hallottunk vagy olvastunk, de ahol igazán még soha nem jártunk. Hogy lehozhassunk “fentről” élményeket, tapasztalásokat, beépítve a hétköznapokba és jobbá, könnyebben élhetővé téve az életünket. Hisz mint minden más, ez is csak egy lehetőség, és hogy mennyire állunk bele, mit hozunk ki belőle, az csak és kizárólag rajtunk múlik.