Életmód

Szerelmet ígért, de csak pénzt akart a pécsi férfi

Internetes társkeresőkön ismerkedett a férfi, majd pénzt csalt ki a nőktől.

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészég egy visszaeső pécsi férfi ellen, aki szerelmet ígérve csalt ki pénzt nőktől. A Varga-Koritár György Baranya megyei főügyész által jegyzett közlemény szerint a korábban hasonló ügyek miatt büntetett férfi egy internetes társkeresőn ismerkedett meg nőkkel és a bizalmukba férkőzve különböző ürügyekkel pénzt csalt ki tőlük.

A vádlott tavaly egyszerre három nővel tartotta a kapcsolatot, ők nem tudtak egymásról. A férfi kihasználva, hogy a sértettek “komoly érzelmeket” tápláltak iránta, különböző összegeket kért kölcsön, illetve a nők nevére szóló különböző műszaki cikkeket – köztük nagy értékű mobiltelefont, televíziókészülékeket – vásároltatott, majd ezeket eladta.

 Az ügyészség kiemelte: a férfi a nőktől 500-900 ezer forintot csalt ki, egyiküktől kölcsönkérte az ékszereit is azzal, hogy azokat zálogba adja, egy másik nőismerősétől pedig ékszereket lopott.

A férfi korábban hasonló módon, társkereső oldalon ismerkedett meg nőkkel, és csalt ki tőlük pénzt, ezekben az ügyekben már jogerősen elítélték.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top