Életmód

Petricsészében növesztettek csirkehúst, majd kirántották

Laboratóriumban növesztett csirkehúst rántottak demonstrációs célból San Franciscóban, aminek az ízét a tesztelők ugyanolyannak találták, mint a boltban árult csirkehúsét.

A nem túl távoli jövőben elképzelhető, hogy nem három hét alatt, iparilag felnevelt csirkék húsát eszi majd az emberiség, hanem rozsdamentes fémtartályokban növesztett laborhúst. Ezt demonstrálta a napokban a Memphis Meats Inc., ami kizárólag önreprodukáló sejtekből növesztett csirkehúst rántott ki, és kóstoltatott meg néhány önkéntessel.  A tesztelők szerint a laborhús ugyanolyan volt, mint a boltokban kapható termékek.

A fejlesztésnek hatalmas előnye, hogy a laboratóriumi hústermeléssel megspórolható az állatok ellátásához szükséges takarmány és víz, ami hosszú távon igen hasznos lehet az embereknek és a környezetnek is. Állatvédők és a laborhúst növesztő startup szerint is vágóállatok milliárdjait lehetne “megmenteni” a tartályokban növesztett húsra.

A laboratóriumi húsnövesztéssel foglakozó cégek és szervezetek igyekeznek elterjeszteni a “tiszta hús” kifejezést a “tiszta energia” mintájára.

The Wall Street Journal

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top