Életmód

A Nobel-díjas pakisztáni lány lett az ENSZ békenagykövete

A most 19 éves Malala Juszafzai az eddigi legfiatalabb békenagykövet is egyben.

Malala Juszafzai nem most először állított fel rekordot a korának köszönhetően: 2014-ben mindössze 17 éves volt, amikor megkapta a Nobel-békedíjat, ezzel ő lett az első pakisztáni és egyben minden idők eddigi legfiatalabb Nobel-díjasa is.

Az emberjogi aktivista Juszafzait ezúttal pedig New Yorkban nevezték ki az ENSZ békenagykövetének – korábban Leonardo DiCapriót láthattuk ezen a poszton –, ahol elmondta, hogy nagykövetként különös figyelmet szeretne szentelni a nők oktatáshoz való jogának.

Juszafzai gyakorlatilag tizenegy éves kora óta harcol az oktatás szabadságáért, mivel abban a tartományban, ahol felnőtt, a muszlim fundamentalista tálibok megtiltották, hogy a lányok is tanulhassanak. A pakisztáni lány többször felszólalt, kampányolt ellenük, így 2012-ben, amikor két tálib fegyveres megállította az őt szállító iskolabuszt, kifejezetten őt akarták megölni a szélsőségesek. Többek között a fején és a nyakán érte találat, de csodával határos módon felépült sérüléseiből.

Azóta a nemzeti hősnek számító Juszafzaiból nemzetközi példakép lett, és nem is olyan meglepő, hogy egy Nobel-békedíj után a békenagyköveti címet is kiérdemelte.

Juszafzai jelenleg Angliában él, itt hozta létre saját alapítványát is, a Malala Fundot, és az Oxfordon szeretne továbbtanulni filozófia, politológia és közgazdaság szakon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top