Életmód

Mostantól sokkal több katonanő lesz Japánban

Kiszélesítik a nők foglalkoztatási területét a japán önvédelmi erők soraiban: lehetővé teszik a nők alkalmazását a gyalogság kötelékében, továbbá harckocsiegységekben.

A kezdeményezés célja, hogy növelje az önvédelmi erők – a fejlett országokhoz képest alacsonynak számító – női létszámát, valamint hogy elősegítse a nők aktívabb szerepvállalását a japán társadalomban. 

A védelmi tárca a korábbi műveletek során nem alkalmazott női haderőt olyan helyzetekben, melyekben a nők közvetlenül érintettek lehettek volna a harci eseményekben, valamint a harci egységeket segítő akciók során sem. Az erre vonatkozó korlátozások nagy részét 1993-ban szüntették meg, azóta pedig fokozatos enyhülés érzékelhető más területeken, beleértve a haditengerészetet és légierőt is.

Egészségvédelmi szempontokból a nők továbbra sem teljesíthetnek szolgálatot a szárazföldi önvédelmi erők különleges egységeinél, valamint a haditengerészet tengeralattjáróin. Előbbin az esetleges sugárzásveszély, míg utóbbin a korlátozott férőhely miatt, ami által sérülne a nők magánéletének védelme.

A minisztérium 12 százalékra tervezi növelni a japán önvédelmi erőknél szolgáló nők létszámát, bár ennek teljesítésére vonatkozóan a tárca nem jelölt meg pontos időpontot. A tárca további célja, hogy csökkentse azoknak a női alkalmazottaknak a számát, akik pályafutásuk közepén gyereknevelés vagy egyéb családi okok miatt kénytelenek otthagyni az önvédelmi erőket. A tavaly december végi adatok alapján 13 989 volt az önvédelmi erők női létszáma, ami mintegy 6,1 százaléknak számít. Ez az arány messze elmarad az Egyesült Államok és más, fejlett országok átlagához képest, ahol a katonai állomány női létszáma 10 és 15 százalék között mozog – közölték a tárca részéről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top