Életmód

Itt a bizonyíték, hogy hülyeség a ruhaméret miatt aggódni

Tényleg hagyod, hogy egy számadat változása befolyásolja a kedvedet? Akkor nézd meg ennek a nőnek a fotóját, és rá fogsz jönni, hogy értelmetlen a szorongásod.

Éppen a hétvégén selejteztem le a régi ruháimat, és magam is meglepődtem, hogy 38-as és 48-as méret között minden megtalálható volt köztük, pedig azért nem 50 kilókat ingadozott a súlyom az elmúlt években. Most éppen a sokadik életmódváltó programom közepén járok, és gondolatban azt a célt tűztem ki magamnak, hogy sikerüljön újra elérni a 40-es méretet. Nem mintha valaki azt mondta volna, hogy számomra az az ideális, akkor vagyok csinos, szép, szexi, hanem pusztán arról szól a dolog, hogy akkor érzem magam a legjobban a bőrömben – még nem látszanak a bordáim, csak atletikusabb, energikusabb vagyok, könnyebben mozgok, látszik a derekam íve – szerintem értitek, miről beszélek.

A gardróbselejtezés azonban eléggé elbizonytalanított: kiderült ugyanis, hogy van olyan 40-es ruhám, ami már most is jó, és olyan 44-es is, amibe még nem férek bele. A vége az lett a dolognak, hogy az elérendő célt módosítottam. Kikukáztam mindent, ami már nem jó rám, de meghagytam egy pár éves tök jó nyári ruhámat, és úgy döntöttem, nem egy adott konfekcióméretet szeretnék elérni, hanem abba a meghagyott ruhába szeretnék újra beleférni – ami egyébként fogalmam sincs, hányas. A küldetés egyáltalán nem lehetetlen, de azért kell még melózni érte.

A ruhaméretek útvesztőjében bolyongva akadtam rá a minap Michelle Elman Instagram-posztjára. Michelle ismert coach és életmódtanácsadó, a pozitív testkép egyik szószólója, s nemrég egy elég tanulságos osztott képet tett ki magáról az oldalára. Az egyik fotó 2012-ben készült, a másik idén. Mindkét képen ugyanaz a ruha van rajta, pedig öt évvel ezelőtt a brit skála szerint 12-es méretű ruhákat hordott, most meg van, hogy 20-ast is vesz magának. Maga a ruha pedig 14-es, és ha engem kérdeztek, most jobban mutat rajta, mint régen, íme:

NUMBERS DON'T MEAN ANYTHING. I found a dress in my cupboard the other day that I had since I was in sixth form. The dress is a size 14. I bought it 5 years ago when I was a size 12. Now, I'm a size 20. And yet, I still fit it. Which just proves that NUMBERS DON'T MEAN ANYTHING. So are you really going to let a change a dress size dictate your day? Are you really going to let an increase in a number affect your mood? Same dress. Still comfortable. Still beautiful. (In fact, I think I look better and happier now!) A higher dress size doesn't mean: – you are less beautiful – you are less worthy – you are less lovable – you are a worse human – you are a bad person – you are a different person AND it doesn't even mean you have a bigger body. You could go up a dress size by simply changing stores… (or countries). You can change dress sizes because of the time of the day or simply due to whether you are on your period or not. If you look at your cupboard and you find it harder and harder to find something to wear because of a change in clothing size, I have a great solution for you… throw out all clothes that don't fit. Looking at your wardrobe shouldn't be something that makes you feel insecure and sad so make sure everything in your wardrobe fits! Numbers don't matter. Not the number on the back of your jeans, on the scale or even the number in your bank account. You are not a number. #OneTakeBeauty #BodyPositivity EDIT: For anyone saying I'm lying about my size. Check my stories

Michelle Elman (@scarrednotscared) által megosztott bejegyzés,

És hogy mi ebből a tanulság? Ahogy Michelle írja, az, hogy

ezek a számok igazából nem jelentenek semmit.

“Tényleg hagyod, hogy egy ruhaméreted megváltoztatása határozza meg a napjaidat? Tényleg hagyod, hogy egy számadat növekedése befolyásolja a kedvedet?

Ugyanaz a ruha. Most is kényelmes, és most is szép. Egy nagyobb ruhaméret nem jelenti azt, hogy

  • kevésbé vagy szép
  • kevésbé vagy értékes
  • kevésbé vagy szerethető
  • rosszabb ember vagy
  • egy másik ember lettél

És még azt sem jelenti feltétlenül, hogy nagyobb lett a tested. A ruhaméreted akkor is megváltozhat, ha csak átsétálsz egyik üzletből a másikba, ha külföldre utazol, vagy éppen amikor menstruálsz.

Ha benézel a ruhásszekrényedbe és egyre nehezebben találsz benne olyan cuccot, amibe beleférsz, vagy ami jól áll, adok egy tanácsot: dobj ki mindent, amiben nem érzed már jól magad. Ne hagyd, hogy a gardróbod tartalma bizonytalanná vagy szomorúvá tegyen.

A számok nem számítanak. A farmered címkéjén lévő sem és a bankszámládon lévő sem. Az értékedet nem ezek határozzák meg.”

Michelle bejegyzése természetesen több ezer like-ot és hozzászólást kapott. Többen is írtak olyasmit, hogy nem is gondolnám, hogy 20-as a méreted, és hogy most is csodásan nézel ki. Csakhogy ezeknek a mondatoknak még mindig az a rejtett üzenete, hogy jól nézel ki, ahhoz képest, hogy nem vagy vékony. Ezért a nő újabb bejegyzést írt, hogy tisztázzon bizonyos dolgokat.

“Sokan még mindig azt gondoljátok, hogy a pozitív testkép azt jelenti, hogy megpróbáljuk meggyőzni egymást arról, hogy a nagyobb testméret is lehet vonzó. De aki ezt gondolja, az nem érti a lényeget.

A pozitív testkép népszerűsítése arról szól, hogy szeresd magad mindenestül, ne hasonlítgasd magad másokhoz, és tudd azt is, hogy több vagy, mint egy test, és az önértékelésedet ne csak a külőségek határozzák meg” – írta a nő.

Mit is mondhatnánk? Köszi, Michelle!

via GIPHY

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top