Életmód

“Olyan sokszor mondtak nekem nemet, hogy már meg se hallom, csak megyek előre”

Shaholly egy ritka rendellenesség miatt jobb alkar nélkül született. Ez azonban egy percig se akadályozta őt abban, hogy valóra váltsa a legnagyobb álmát.

A fiatal amerikai nő, Shaholly Ayers ugyanis sikeres modell lett. Arról pedig, hogy milyen hosszú úton jutott idáig, most a Today.com amerikai hírmagazinnak mesélt őszintén. Azt mondja, a rendellenessége, vagyis a környezetének reakciója szinte folyamatosan akadályozta őt abban, hogy azt csinálja, amit igazán szeret.

“Az általános iskolában minden vágyam a kosárlabda volt. Az edzőm viszont nem engedett játszani. Kerek perec kijelentette, hogy a jobb kezem nélkül nem lehetek hasznos tagja a csapatnak.” A hawaii lány szinte pontosan ugyanilyen elutasítást kapott, mikor jelentkezett egy modellügynökséghez.

“Az ügynök, akivel beszéltem, egyenesen a szemembe mondta, hogy sosem leszek modell. Hiába mondtam neki, hogy van protézisem, nem győztem meg” – emlékezett vissza Shaholly, akit bár rettenetesen megviseltek az ügynök által mondottak, nem adta fel álmát.

“Teljesen a nulláról kellett kezdenem. Nem voltak kapcsolataim vagy ismerőseim. Még portfólióm se volt” – mesélte, majd hozzátette, kezdő sminkesekkel, stylistokkal és fotósokkal dolgozott, hogy felépítse a portfólióját. “Felkerestem a helyi ruhaüzletek tulajdonosait, és felajánlottam, hogy modellkedem nekik. Bevált.

Shaholly azóta háromszor szerepelt a Norstrom katalógusában, és ott volt a New York-i divathét kifutóján is. Azt mondja, sikerült elérnie, amit akart. Hozzáteszi, érzése szerint az emberek is sokat változtak az elmúlt évtizedekben. “Ma már sokkal elfogadóbb mindenki, mint korábban. Bízom benne, hogy azzal, hogy megmutatom, igenis lehet teljes életet élni végtaghiányosan is, hozzájárulok ahhoz, hogy a környezetünk még elfogadóbbá váljon.”

Olvass még többet a modellekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top