Egy remek portréban mutatja be a BBC a Life After Hate nevű amerikai civil szervezet egyik alapítójának, Angela Kingnek az életét. King ma már kiábrándult neonáci fiataloknak, a radikális jobboldalt elhagyó embereknek segít abban, hogy új életet kezdhessenek, de jó néhány évvel ezelőtt még éppen ő volt az, aki segítségre szorult.
Angela King szigorúan konzervatív, baptista és jómódú családban nőtt fel Dél-Floridában. Olyan neveltetést kapott, amelynek során az édesanyja szemrebbenés nélkül mondta a lányának, hogy egészen addig szeretni fogja, amíg Angela nem hoz haza egy fekete férfit vagy nőt. Az előítéleteket és a rasszizmust tanulta el odahaza, így magától értetődő volt, hogy legféltettebb titkát sosem árulja el a szüleinek: azt, hogy az azonos neműekhez vonzódik. Ezt olyan mélyen sikerült magában eltemetnie, hogy később szívből tudta utálni a melegeket is.
Az iskoláskorú Angela súlyproblémákkal küzdött, az iskolában a többi gyerek emiatt bántotta, piszkálta, zaklatta őt. 13 éves volt, amikor hirtelen felindulásból kiállt az osztály elé, és letépte magáról a felsőt. Ott állt egy szál sportmelltartóban, megalázva a többiek szeme láttára. Ma már úgy látja, hogy ez volt az első pillanat, amikor azt érezte: egy radikális, agresszív cselekedettel kontrollálni tudja az ellene irányuló gesztusokat. Nem kellett sok idő, hogy ebből az alapélményből kiindulva a szülei válása után így Angela megtalálja a saját közösségét a helyi, a neonácizmussal kacérkodó punkok között.
Csatlakoztam hozzájuk, mert ők elfogadták az erőszakosságomat és a dühömet kérdések nélkül
– fogalmaz.
Angela King büszkén vállalta új identitását, nem tartotta azt rejtegetni valónak, hiszen ha nem is ilyen radikálisan, de hasonló értékeket neveltek belé otthon is. Balhékba keveredett, verekedett, egyre több probléma adódott vele az iskolában, így 16 évesen nemcsak az intézményből csapták ki, de az anyja is lemondott róla, kiadta az útját. Az ekkor már az iskolai tanórán bátran náci zászlóval büszkélkedő tinédzser kénytelen volt éjszakánként kocsikban aludni, gyorséttermekben melózva próbált talpra állni, a hasonlóan gondolkodó barátaival lógott.
Szélsőjobboldaliak, neonácik és az Alt-Right mozgalom aktivistái vonulnak fáklyákkal Charlottesville-ben 2017 nyarán
23 évesen már a futószalagról kigördült, kész neonáci volt: övében pisztolyt tartott, középső ujjára egy horogkereszt volt tetoválva, az alsó ajkára pedig Hitler szalutálását, a “Sieg Heil”-t varratta. Kocsmai verekedésekből kijutott bőven, de a bandájával a nem fehérek elleni gyűlöletüket időnként egy-egy kipécézett bolt kirablásával is levezette.
Az első beszélgetés egy feketével mindent megváltoztatott
Angela egy szexshop kirablása után bukott le 1998-ban, aminek az lett a következménye, hogy előzetesbe került Miamiban. Itt rengeteg különböző hátterű, eltérő kultúrából jövő emberrel zárták össze, és mivel a többség tudta, hogy King neonácinak vallja magát, általában kiközösítették.
Nem várt helyről nyúlt utána egy segítő kéz: egy fekete, jamaicai nő kezdett el vele beszélgetni. Idővel barátság alakult ki köztük, és Angela – saját maga legnagyobb meglepetésére – beilleszkedett az előzetesben lévő, többi jamaicai nő közé. Ennek hatására szépen lassan, önkéntelenül is elkezdte felülírni magában az eddigi előítéleteit.
A BBC-nek adott interjújából kiderül, hogy öt év börtönt szabtak ki rá, és elzárása alatt összeismerkedett egy másik fekete nővel is, akivel viszont olyan jóban lett, hogy a barátság több lett bajtársiasságnál, sőt, szerelemmé alakult.
Azt mondja, hogy ezek a benti élmények teljesen megváltoztatták az életét, és 2001-ben már azzal az elhatározással szabadult, hogy egyúttal a neonáci múltjától is meg akar szabadulni.
A Life After Hate két aktivistája: Angela King és Tony McAleer
Angela King lediplomázott szociológiából és pszichológiából, hogy megértse saját korábbi tettének indítékait. Találkozott egy holokauszttúlélővel, akitől megbocsátást kért (és kapott is végül). Az ujján lévő horogkeresztet egy kedves fekete cicává tetováltatta át, homoszexualitását felvállalta. Hasonló cipőben járó, a neonácizmusból kiábrándult aktivistákkal most azon dolgozik, hogy segítsenek egymásnak és másoknak feldolgozni a múltat, próbálják meg kijavítani a hibáikat. Konferenciákon tart beszédeket, és állítja, hogy a ragaszkodó rossz társaság ellenére is ki lehet mászni a gödörből, neki is sikerült idővel a rasszista barátaitól megválnia.
Dolgozik azon, hogy a szüleivel való kapcsolatát jobbá tegye, és hogy megbocsásson saját magának.
