Életmód

Kivette kislányát az oviból, mert túlsúlyos volt az óvónő

„Vajon elég gyorsak a reflexei, hogy elkapja a lányomat, ha kell?” – tette fel a kérdést az anya, aki biztos benne, hogy a plus size óvónő rossz példa lett volna a kislányának.

Hilary Freeman, aki foglalkozását tekintve írónő, a Daily Mail című brit lapba írt most hosszú cikket arról, miért vette ki az oviból kislányát abban a pillanatban, mikor kiderült, lányára egy túlsúlyos gondozó vigyázna.

 „Fiatal volt, legfeljebb a húszas évei elején, de már most borzasztóan túlsúlyos volt – kezdte írását Hilary, majd hozzátette, bár az már az első pillanatban is egyértelmű volt, hogy a nő ért a gyerekekhez, mégis úgy döntött, hogy kiveszi a kicsit az oviból.

„Ahogy a kipirult arcát néztem, és hallgattam, milyen kapkodva veszi a levegőt már egy kis séta után, arra gondoltam, vajon a reflexei elég gyorsak-e ahhoz, hogy megóvja az én örökmozgó kislányomat” – folytatta az anyuka, aki végül úgy döntött, kiveszi az oviból gyermekét, és egy másik helyet keres neki.

„Nem tehetek róla, biztos voltam benne, hogy csak rossz példát mutatna a lányomnak” – mondta Hilary, aki ennek ellenére se gondolja, hogy döntése vagy erről szóló írása diszkriminatív lenne. „Most komolyan, mit taníthatna az egészségről vagy az egészséges étkezésről a lányomnak, aki a napja nagy részét ott töltötte volna?”

Az írónő cikke szeptember 7-én jelent meg a brit bulvárlap online változatában, és mondanunk sem kell, komoly indulatokat generált. A hozzászólók többsége szerint Hilary rosszindulatú és szűk látókörű, olyasvalaki, aki csakis a külsőségek alapján ítélkezik. Az őt ért kritikákra válaszul az anyuka elmondta, pontosan tudja, milyen nehéz az, ha valakinek saját magával kell megharcolnia: „Én is egy túlsúlyos nő vagyok, aki történetesen egy normál alkatú testbe zárva él, aki, ha nem figyelek, egy szempillantás alatt kitör a börtönéből.”

Olvass még többet a túlsúlyról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top