Életmód

Simán ittak a nepáli csapvízből, csak ne kelljen palackosat venni

Dóri és Edvárd az egyetemen ismerték meg egymást, és azt már az elején tudták, hogy sokat akarnak utazni.

Kocsis Dóra és Németh Edvárd tapasztalt utazóként arra törekszenek, hogy egyáltalán ne termeljenek hulladékot, akkor sem, ha ez elsőre ez megoldhatatlannak tűnik.

Dóri és Edvárd az egyetemen ismerték meg egymást, és azt már az elején tudták, hogy sokat akarnak utazni. „Mivel az egyetem után nem tudtuk, mihez kezdjünk, nem is találtunk komoly munkát, úgy döntöttünk, elmegyünk Skóciába, és amit ott keresünk, abból hosszabb ideig utazunk – mondja Dóri. – Szerettük volna megismerni a világot a saját pórusainkon keresztül. A másik motiváció a gondviselésbe és az emberek jóindulatába vettet hitünk megtapasztalása volt” – meséli Edvárd.  És volt még egy cél: abban is biztosak voltak, hogy ez az út egyben a kapcsolatuk próbája is lesz – hét hónappal az esküvőjük után indultak el. „Sokan kérdezték, hogy hogy fogjuk ezt kibírni. Tudtuk, hogy vagy elválnak az útjaink, vagy örökre együtt maradunk. A pozitív eredmény jött ki, végül az utóbbit eredményezte az utazás” – mondja.

Így keltek útra Edvárd és Dóri

Tizennégy országban jártak egy év alatt, többek között az USA-ban, Mexikóban, Új-Zélandon, Ausztráliában, Indonéziában, Malajziában, Thaiföldön, Nepálban, Indiában és Kínában. Másfél évvel később pedig Dél-Amerika felé vették az irányt, és bejárták Kolumbiát, Perut, Bolíviát és Chilét.

A fém szívószáltól a víztisztításig

A környezettudatos szemlélet már az utazások előtt is alap volt a számukra, a világjárás során azonban még komolyabban vették azt, hogy ne termeljenek hulladékot. Dóri már az egyetemen is aktív volt társadalmi, környezeti kérdésekben, jelenleg pedig a Messzelátó Egyesületnél dolgozik. Vegetáriánusként a pár úgy gondolja, a húsevés az egyik leginkább környezetszennyező tevékenység, ami hatással van a bolygó minden lakójára.

Az alapelvek:

Minimalizmus és egyszerűség: csak azokat a dolgokat viszik magukkal, amikre tényleg szükségük van

Etikus utazás: a helyi kultúra és természet felfedezése és tisztelete

Hulladékmentesség: nemet mondani a csomagolt termékekre

Vegetáriánus étrend

Megdöbbentek, amikor látták, hogy a fejlődő országokban mennyi szemét keletkezik, hulladékgazdálkodás pedig gyakorlatilag nincs. „Itthon sem termelünk kevesebbet, csak azt nem látjuk – jegyzi meg Edvárd. – Ha csak egy hétig minden szemetet a konyhapulton kellene tartanod, látnád, hogy mennyi mindent összevásárolsz, zacskóban. Szomorúan láttuk, hogy egy nyaralás alkalmával a nyugati ember tönkreteszi azt a helyet, azt a környezetet, ami az örömet és a feltöltődést okozza.”

Megnézem
Összes kép (18)

Már első utazásuk idején igyekeztek a lehető legkevesebb hulladékot „létrehozni”, és ennek érdekében elsőre extrémnek tűnő dolgokat is bevállaltak. Például nem voltak hajlandóak PET-palackos vizet vásárolni, még Nepálban vagy Délkelet-Ázsiában sem, az pedig csak természetes, hogy sosem használtak szívószálat..

Mindig utánajárnak, hogy iható-e a csapvíz. Sok helyen az, annak ellenére, hogy nem ez a „hivatalos” verzió – állítják. Az USA Külügyminisztériumának honlapja szerint a magyarországi csapvíz fogyasztása sem javasolt a magas nitráttartalom miatt – említ egy példát Edvárd. Ha pedig nem volt iható a csapvíz, inkább megtisztították ahelyett, hogy palackos vizet vásároltak volna. Persze előfordult, hogy muszáj volt ásványvizet inni. Ilyenkor a legnagyobb kiszerelést vették meg, és ebből öntöttek át a saját üvegeikbe.

Edvárd vizet tisztít Nepálban, a Himalájában

Kevés vagy semmi?

Idén határozták el, hogy nem a lehető legkevesebb szemetet próbálnak termelni, hanem nulla mennyiséget. „Nem várhatunk arra, hogy ezt majd különféle szabályozások rendbe teszik. Kíváncsiak voltunk, meg lehet-e csinálni” – mondja Dóri. Minimalista utazóként ez még nehezebb, mivel mindig csak azt vihetik magukkal, amire szükségünk van, fejenként egy 50 literes hátizsákban.

Az első hivatalosan is hulladékmentes útjuk augusztus közepén volt Montenegróban, és azóta Grúziában is megpróbáltak így utazni. Semmi PET-palack, csomagolt csoki vagy snack, és például a cukorról is le kellett mondani a kávéhoz olyan helyen, ahol a cukrot külön papírtasakban adják, és nem lehet adagolóból önteni.

Teljes hulladékmennyiségük Monetengrói utazásuk után 45 gramm volt

„Fontos, hogy ezeket mindig nagyon kedvesen kérjük, ne legyünk problémás vendégek. Először meglepődnek, aztán általában pozitív visszajelzést kapunk – meséli Dóri. – Viszont meg kell tanulnunk együtt élni azzal, hogy sok embernek egyáltalán nem fontos az, amibe mi rengeteg energiát fektetünk, és az is nehéz, amikor szőrszálhasogatásnak veszik, hogy nem kérünk szívószálat, vagy megkérdezzük, a műanyag kanál helyett van-e fémkanál.” Ugyanakkor érezhető, hogy alakulnak át a dolgok, például egyre több helyen van lebomló szívószál. Ha sokan fejezzük ki a környezetbarát eszközök iránti igényünket, alkalmazkodni fog hozzá a világ – mondják.

Néhány tipp a hulladékmentes utazáshoz:

Snackek: nagyon sok szemét keletkezik a csomagolásból, ezért házi müzliszelettel indulnak útnak, vagy bevásárolnak a helyi piacon

Vendéglátóipari melléktermékek: a műanyag kanalak, elviteles poharak helyett saját evőeszközök, fém szívószál, bögre

Ételvásárlás: csomagolás helyett összecsukható dobozok, tisztítható, feltekerhető, méhviaszos  szövetszalvéta, vászonzsákok

Menstruáció: intimtölcsér és mosható biotextil betétek. A tampon sokszor higiéniai okokból sem javasolt, és Indonéziában például nem is lehet hozzájutni

Szuvenírek: inkább hívjátok meg a családot és a barátokat egy élménybeszámolóra, és főzzetek valamit!

Ezzel együtt bevallják, hogy a teljesen hulladékmentes utazás egyelőre nem lehetséges. A buszjegyek, belépők, a csomagokra ragasztott matricák elkerülhetetlenek, és van, ahol még ki kell nyomtatni a beszállókártyát. Montenegróból egy maréknyi szeméttel jöttek haza – egy pékségben az eladó gyorsabb volt náluk, és pillanatok alatt betette a papírzacskóba az árut. Persze ez is hatalmas különbség egy átlagos utazóhoz képest, aki több kilogrammnyi hulladékot termelt volna ugyanennyi idő alatt.

A legújabb cél, hogy a repülő kiiktatásával utazzanak, és hogy a lehető legkevesebb környezeti hatása legyen az utazásnak.

Dóri és Edvárd blogján még nagyon sok tipp és videó található.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top