Életmód

Megrongálta neje ejtőernyőjét, de a nő túlélte a zuhanást

A férjnek – felesége halála esetén – jól jött volna a biztosítási összeg, ám nem számolt azzal, hogy párja az egyik legrutinosabb angol ejtőernyős, és túléli az 1200 méteres zuhanást.

Megrongálta felesége ejtőernyőjét a brit hadsereg egyik őrmestere, de a nő túlélte a több mint egy kilométeres zuhanást. A 37 éves Emile Cillierst pénteken állították bíróság elé a dél-angliai Winchesterben, ahol két gyilkossági kísérlettel vádolják, mert az ejtőernyős merénylet előtt a konyhai gázcsap megnyitásával is megpróbálta megölni feleségét, Victoriát.

A két gyilkossági kísérlet még 2015 tavaszán történt. Két héttel azután, hogy az asszony túlélte otthonukban a mesterségesen előidézett gázszivárgást, a férfi szervezett számára egy ejtőernyős ugrást is, amelynek során megrongálta felesége fő- és tartalék-ejtőernyőjét is. Victoria Cilliers azonban Nagy-Britannia egyik legtapasztaltabb ejtőernyőse, több mint 2600 ugrás van mögötte, így az 1200 méteres zuhanás közben olyan manővereket végzett, amelyekkel sikerült 50 kilométer/óra alá lassítania a földet érés sebességét, és elérni, hogy ne egy aszfaltozott útra, hanem szántóföldre zuhanjon. Bár sok csontja eltört, a nő túlélte a merényletet.

A férj minden vádat tagad, de az ügyészség szerint egyedül ő babrálhatta meg a nő ejtőernyős felszerelését.

A vád szerint az őrmester azért akart végezni a feleségével, mert viszonya volt egy nővel, akivel az interneten ismerkedett meg, és újra összemelegedett előző feleségével is. A súlyosan eladósodott férfi emellett felesége halála esetén 120 ezer fontot (42 millió forint) kapott volna a nő életbiztosítása alapján.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top