Életmód

Vakoknak segít olvasni a magyar egyetemisták találmánya

Egy kesztyű és egy hozzá kapcsolódó okostelefon segíti a nyomtatott szöveg olvasását a látássérült embereknek.

Okoskesztyűt fejlesztettek magyar egyetemisták, hogy visszaadják az olvasás élményét a látássérülteknek. A kesztyű és a hozzá kapcsolódó okostelefonos alkalmazás lehetővé teszi bármely nyomtatott szöveg elolvasását, úgy, mintha az Braille-írás lenne – mondta Fülöp Ádám, a GlovEye projektvezetője, szoftverfejlesztő az M1-en. 

Klinkó Krisztián hardverfejlesztő, alapító elmondta: az ötlet egy buszon jutott eszébe, amikor látta, ahogy egy látássérült ember a normál írást felolvasó alkalmazást használta, és közben nehezen kapaszkodott. A fejlesztés idén februárban indult, a koncepciót már májusban bemutatták egy tudományos konferencián.
    
Fülöp Ádám szerint jövő nyár elejére kerülhet kereskedelmi forgalomba a termék, a prototípus fejlesztése több százezer forintba került.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top