Életmód

Tuti tippek: így segít az életmódváltásban a bicikli

Nemcsak környezetkímélő, de a szükséges testmozgást is kipipálhatjuk, ha beépítjük a mindennapjainkba a biciklizést. Gyerekekkel sem kell lemondanunk róla, se a hosszabb, se a rövidebb tekerésekről.

A mi családunk imád menni, imád kirándulni. Míg a fővárosban laktunk, és nem volt autónk, hétvégente biciklivel mentünk erre-arra, a Kopaszi-gátra vagy a Római-partra. Ma már két gyerekkel a főváros közelében élünk, de a biciklizés a mindennapok része maradt. Hét közben (főleg nyáron) fagyizni tekerünk el, hétvégente pedig feltesszük a bicikliket az autóra, hogy a Velencei-tavat karikázzuk körbe, vagy éppen a Dunakanyarban tekerjünk egyet. Tippek következnek.

Miért jó gyerekkel bringázni?

A napi rendszeres testmozgást nemcsak edzésen lehet abszolválni, biciklizéssel például könnyedén beépíthetjük a mindennapjainkba. Ezzel együtt pedig a gyerekek is megszokják, hogy a boltba elugrani nem feltétlenül muszáj autóval, hogy az a két gombóc fagyi is jobban esik, ha oda-vissza 14 kilométert kell tekerni érte (mi nyáron az erdőn keresztül gyakran jártunk a szomszéd városka fagyizójába a házunktól pár méterre lévő helyett). Arról nem is szólva, hogy ha az autó helyett, amikor tehetjük, bringára pattanunk, a környezetet is óvjuk. Sokszor a városban is gyorsabb, mint tömegközlekedni, főleg, ha van kiépített bicikliút, ahol a gyerekekkel is biztonsággal tekerhetünk. Tapasztalatból mondom, hogy a kölykök nagyon élvezik, ha a babakocsi és a hordozó mellett néha a bicikli üléséből is szemlélődhetnek.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI)

Ketten egy járgányon

Amikor már a baba tud stabilan ülni, még ne utaztassuk a biciklis ülésben, várjuk meg, míg egy kicsit erősödik a gerince. Utána is fokozatosan emeljük a kis ülésben töltött időt, ne egyből egy 50 kilométeres túrával kezdjük.

A bicikliülésekből választhatunk hátsót vagy előreszerelhetőt. Előbbiből a csomagtartóra erősíthető verzió is létezik, de manapság sokkal népszerűbbek a konzolos ülések. Ezek előnye, hogy egy mozdulattal le- és feltehető a kis ülés, attól függően, hogy éppen szükségünk van-e rá. Ezek általában 6 éves korig vagy 22 kilóig használhatóak. A hátsó ülésekből létezik dönthető modell, ez előnyös, ha egy hosszabb biciklitúra alkalmával elalszik a gyerek.

Bringázni nagy dili, gyereküléssel, utánfutóval vagy cargo bringával is szállíthatunk gyereket (Fotó: MTI)

Úti tipp: Nagyon szép és forgalomtól mentes a Velence–Kápolnásnyék–Pázmánd–Vereb–Lovasberény–Nadap–Velence kör, amit mi már többször megtettünk a gyerekekkel. Kicsit több mint 50 kilométer, tehát kezdőknek nem ajánljuk, de aki már egyszer körbetekerte például a Velencei-tavat, az nyugodtan belevághat. Lovasberényben egy szuper cukrászda, a Hóman található, mi ott szoktunk fagyizni, aztán megnézzük a romos, de már látogatható Cziráky-kastélyt, majd folytatjuk az utunkat. Az árnyas, dombos nadapi részen általában elalszanak a gyerekek, így ilyenkor hátradöntjük az ülést, a buksijukat pedig egy utazó fejpánttal rögzítjük.

A Dunakanyart is csak ajánlani tudom, hiszen Szobtól akár csak Zebegényig, de ha erőnlétünk engedi, akkor akár Nagymarosig vagy Verőcéig is eltekerhetünk. Szobtól vagy Zebegényből Nagymaros egyébként kényelmes úti cél. A város főterén szombaton helyi termelők várják a gasztronómia szerelmeseit, de kézműves vásárfiát is találunk. A főtéren egy régiségboltot is van, akik szeretik a kincseket, mindenképpen nézzenek be. A vásár után az Édeske cukrászdát javaslom szusszanásképpen.

Az előre rakható kis ülések kisebbeknek készülnek, így körülbelül 12 kilóig ülhetnek benne. Ezek előnye, hogy a gyerek jobban látja az utat és a tájat, valamint a szülő is jobban szemmel tudja őt tartani.

A kis ülésben utazó kicsiken mindig legyen bukósisak, bár nem kötelező, de ajánlott. Ahogyan a Magyar Kerékpárosklub oldalán olvastuk: „Bukósisak viselése csak akkor kötelező, ha lakott területen kívül 40 km/óra feletti sebességgel kerékpározol. Bukósisak viselése tehát az esetek többségében nem kötelező, de gyerekeknek és sportoláshoz ajánlott.” Ügyeljünk arra is, hogy a lábuknál lévő pántokat is becsatoljuk. Anyának pedig a kis ülés elhelyezkedésétől függően nem árt egy kosár vagy egy hátizsák a túlélőfelszerelés szállítására.

Tuti tippek: így segít az életmódváltásban a bicikli

1. Bicikliüléshez fejpánt gyerekeknek, CarMagic, 3400 forint
2. Női bicikli, Csajbringa 148 000 forint
3. Betét babakocsiba, kis ülésbe, Mamas & Papas 8490 forint
4. Hátra szerelhető, konzolos ülés, Awear Sport 17 990 forint
5. Vízlepergetős hátizsák, Lilla Sellei Bags 14 500 forint
6. Fonott kosár, Basil, 11 000 forint
7. Felakaszthatós játék, Mamas & Papas 5790 forint
8. Bukósisak, Decathlon 6990 forint

A gyerek külön utakon

Tényleg nem túlzás azt állítani, hogy a mai, aktívan futóbicikliző bölcsődéseket és óvodásokat egyáltalán nem kell kétkerekűzni tanítani. Az én kisfiam egy délután alatt megtanulta tekerni a kétkerekű biciklijét, hiszen már régóta, nagyon ügyesen egyensúlyozott a futóbringájával.

Fontos, hogy amíg a gyerek nem szerez rutint, magabiztosságot a biciklin, addig inkább csak a ház előtt gyakoroljon, kiépített bicikliutakon menjünk rövidebb távokat. Amikor már ügyesen és biztosan teker, akkor elindulhatunk hosszabb utakra is, de válasszunk olyan útvonalat, ahol végig van kiépített bicikliút. Kerüljük a szintkülönbségeket, hiszen a legtöbb gyerekbiciklin nincs váltó, az emelkedők pedig csak pluszkihívást jelentenek.

Úti tipp kisebb túrákhoz: A Velencei-tavat megkerülő bicikliút a déli parton teljesen egyenes, szintkülönbségektől mentes. Velencefürdőtől a Madárvárta például szuper útvonal egy első hosszabb tekeréshez.

Én mindenkinek csak javasolni tudom, keressen a lakóhelye közelében is biciklizhető utakat, földutakat. Mi rendszeresen tekerünk Szada és a veresegyházi tavak között, a Fenyvesligetnek nevezett területen keresztül földúton és erdei úton.

Tuti tippek: így segít az életmódváltásban a bicikli

1. 16-os gyerekkerékpár, Decathlon 39 990 forint
2. Dinós sisak, Awear Sport 12 790 forint
3. Babaszállító kis ülés, Decathlon 2490 forint
4. Sisak, Decathlon 5990 forint
5. Futóbicikli, Tanulobicikli.hu 9990 forint
6. Unikornisos csengő, Decathlon 1490 forint
8. Fényvisszaverős kismotor- és futóbicikli-szállító, Pocket Trailer 3000 forint

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top