„Az élet velem azt játssza, hogy elvisz a végsőkig, aztán nyom egy barackot a fejemre”

Angéla szeret nevetni, és alapvetően hiperaktív, nem az az egy helyben ülő típus. Kifogyhatatlan energiája van, ez azonnal látszik is rajta, valahogy kitölti a rendelkezésére álló teret.

Mamóca közbelép

„Nem akarok panaszkodni, hiszen volt egy csodálatos nagymamám, akivel imádtam minden pillanatot, akitől csak kaptam, és aki alapvetően határozta meg az értékrendet az életemben. Másnak még ennyi sem adatik meg, így hát nem is volt olyan rossz gyerekkorom. A szüleim fiatalon egymásba szerettek, és anyám azonnal terhes lett, de gyereket egyikük sem akart, mégis megszülettem. Évekig apai nagyanyám hatalmas lakásában éltünk. Erről a korszakról nincsenek emlékeim, mert annyira kicsi voltam. Amikor anyu a válás mellett döntött, kereste a helyét, lakásról lakásra vándoroltunk, egy ideig az anyai nagymamámnál is laktunk, ahol olyan rosszak voltak a körülmények, hogy intézetbe akartak vinni. Ekkor azonban közbelépett Mamóca, apu édesanyja, és magához vett. Kettesben éltünk a hatalmas, belvárosi lakásában. A Tanítőképző Főiskolán tanított, reggelente kézen fogva indultunk suliba, majd így is jöttünk haza. A keze ma is élénken él bennem. Hétvégenként sokat kirándultunk, megtanított főzni, kötni, varrni, kutyát sétáltattunk, és állandóan beszélgettünk. Imádtam minden percet, amit vele tölthettem.

Angéla két kutyája

Közben a szüleim újra házasodtak, folyamatosan változott az életük, de nálunk állandóság volt, mi nagyon erős szimbiózisban éltünk. Már gimnazista voltam, a Trefortba jártam, amikor  tavasszal nagyit visszahívták tüdőszűrés után, mert egy foltot vettek észre a felvételen.

Éppen az új könyvén dolgozott, emiatt nem akart orvoshoz menni, de végül családi unszolásra mégis megtette. A diagnózis tüdőrák volt, és az orvos csupán két hetet ósolt neki. Én akkor azt mondtam, hogy minimum fél év, és fog ő még a Balatonban úszni. És így is lett.

Hónapokat töltött szanatóriumban, ahol mindennap meglátogattam, suli után rohantam hozzá, és késő estig együtt voltunk. Tudatosan felkészített az egyedüllétre. A tanulás már egyáltalán nem ment, és nem is érdekelt. Szörnyű volt végignézni a leépülését egy testileg és szellemileg aktív embernek, aki nekem a mindent jelentette. Igyekeztem a fájdalmamat magamban tartani, nem akartam, hogy bárki is sajnáljon. Végül a diagnózishoz képest pont fél évre, novemberben halt meg.

Rögös úton az érettségiig

Ott maradtam abban a lakásban egyedül, ahol együtt éltünk, képtelen voltam tanulni. Év végén meghúztak két tárgyból. Nagyi egyik tanár barátnőjével egész nyáron készültünk a pótvizsgára. Reggel, vizsgára menet összefutottam az igazgatóhelyettessel, aki rezzenéstelen arccal kérdezte meg, hogy ugye nem gondolom komolyan, hogy az egész évben meg nem tanult anyagot most sikerült bepótolnom? Egy elit gimiben akkoriban nem szívesen engedtek át senkit két tárgyból utóvizsgán. Persze kedvesen felajánlották, hogy újra járhatom a harmadikat, de erre kategórikus nemet mondtam.

A Növénytermesztési és Minősítő Intézetben kötöttem ki. A munkahelyemen nagyon jó fej főnöknőm volt, mindenben segített, olyannak szeretett, és fogadott el, amilyen voltam. Közben estin leérettségiztem, és jelentkeztem a fogtechnikus suliba, ahová fel is vettek. Innentől apu rendszeresen adott havi apanázst, hogy megéljek, mert nem lehetett mellette dolgozni.”

Becsy Angéla (Fotó: Leéb Ádám)

Majdnem idill

Közben ’89 szeptemberében utolérte a szerelem és ’91-ben össze is házasodott párjával Angéla. 1992-ben megszületett lányuk, Fanni. Angéla élvezte az anyaságot, de a házasságában  egy idő után nem volt boldog. Válás következett.

„A volt férjem kitűnő apuka, jobbat nem is kívánhatnék a lányomnak, naponta beszélnek telefonon, rendszeresen együtt ebédelnek, találkoznak. Idővel a válás után újra szerelmes lettem, és a föld felett repkedtem 3 évig. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 11 évig éltünk együtt. Mindenki hozta a kapcsolatba a gyerekét, úgyhogy giccsesen majdnem egy komplett kis családot alkottunk. Én közben már tévében, filmekben, reklámfilmekben dolgoztam rendezőasszisztensként. Aztán egyik nap csörgött a telefonom, és a nőgyógyászom akart megismételni egy rákszűrést, mert nem tetszett neki az eredmény. Azonnal a nagyi ugrott be, másnap megismételték a vizsgálatot, de az eredmény nem változott. Méhnyakrákom volt, hétfőn már műtöttek is. Keservesen zokogtam, hogy mi lesz, ha nem tudom felnevelni a lányomat, de aztán megráztam magam, és azt mondtam, az lehetetlen. Azóta eltelt majd’ 20 év, és én tudatosan figyelem a testem jelzéseit, ma már hiszem, hogy a betegségek hátterében mindig lelki okok állnak.

“Kezdjetek el élni…” – három nő, aki nem félt kitörni a taposómalomból

Pályamódosítás ötvenhez közel

„Az újabb mérföldkő az életemben akkor jött el, amikor egy háromhetes forgatásra mentünk az ukrán határhoz. Megtapasztaltam, milyen az, amikor az egyedül élő nyugdíjas nénike, aki egy fűtetlen, kis omladozó házban lakik, megosztja velem a sparhelten melengetett vacsoráját, mert örömet akar szerezni, és ez az egyetlen lehetősége rá. És bizony sírva fordultam ki a kapun, hogy ilyen van. 3 héten keresztül gyakorlatilag csak olyan emberekbe botlottunk, akik a maguk egyszerű módján ott segítettek, ahol csak tudtak, mert elég zord körülmények között forgattunk. És akkor én itthon azt tapasztaltam, hogy a köreimben mozgó embereknek az a fontos, hogy hogyan cseréljék le másikra a már 3 éves csúcskategóriás autójukat, mert még éppen árában el lehet adni, és volt, aki azon bosszankodott, hogy a felesége hogy a fenébe tud 200 ezer forintot elkölteni pár óra leforgása alatt gyerekruhára… Akkora volt a kontraszt, hogy szinte megfogalmazhatatlan. És én rádöbbentem, hogy milyen felületes életet élek, mennyire máshol van a hangsúly, mint kellene. Így lett ebből végül költözés, és azóta is kettesben élünk Fannival.

20 évet töltöttem a médiában, és úgy érzem, bőséggel megtapasztaltam mindent, amitől elegem lehet. Nem akarok kereskedelmi televíziók értelmetlen műsoraiban dolgozni, bálványozni celebeket, csak mert eladható produktumot látnak benne. Mára borzasztóan zavaróvá vált az a közeg, ahol életem java részében dolgoztam. Másra vágytam, olyat szerettem volna csinálni, aminek van értelme, és ahol hasznosnak érzem magam.

Angéla találkozott egy munka kapcsán Tóth Líviával, akitől hallott az Aviva módszerről, és az alaptanfolyamot 2011-ben el is végezte. Amikor azt mondta Líviának, hogy szeretne ezzel foglalkozni, visszakérdezett, hogy van-e tanári vagy sportoktatói végzettsége. Mivel nem volt, ezért Lívia kijelentette, akkor keresse meg, ha lesz. 1 évre rá, friss sportoktatói papírral felhívta Líviát, aki végül hosszas unszolásra engedte, hogy részt vegyen a soron következő Aviva oktatói kurzuson.

„Most heti négy alkalommal tartok órákat, többet nem szabad, mert teljesen felborítaná a hormonháztartásomat. Mindig van benne sikerélmény, mindig beszámol valaki valamilyen pozitív változásról. Tudok sírni azon, ha valakinek valamilyen sok éves gyötrődését oldom meg a tornával, hogy 6 év után végre nem kell a menstruációjakor szabadságot kivennie és egy levél gyógyszert magába tömnie, amikor felszívódik egy mióma, amit a doki már lazán megműtött volna, vagy amikor teherbe esik egy olyan nő, akinek ez évekig, többszöri kísérlet után sem adatott meg.

Na, azok a nagy pillanatok az életben, amikor egy terhességi teszt pozitív! Ezektől érzem magam boldognak, mert segíthetek másokon, akik elfogadják, amit tanácsolok nekik és azáltal érnek el eredményeket. Boldog vagyok egy öleléstől, amit ilyenkor kapok, mert tudom, hogy szívből jön. És ilyenkor nem érdekel, hogy kirohad alólam az autóm, hogy egy szaros olajcserére nem tudom elvinni, mert vigyorral a képemen vezetek haza.

Az élet velem azt játssza, hogy elvisz a legvégsőkig, amikor már azt hiszem, nincs tovább, ez a legmélye, és akkor az utolsó pillanatban nyom egy barackot a fejemre, és odadob valamit, amitől megint trappolok előre, mint egy csataló, és csinálom tovább. Persze, ahogy telnek az évek, ezekből egyre nehezebb felállni, több energia kell hozzá, de szerencsére még van, és hiszem, hogy egyszer megkapom a »jutalmam«.  Hogy egyszer lesz egy kis házam, ahol túrhatom a földet, és a kutyáim békésen hempergőznek mellettem, hogy  lesz egy olyan férfi az életemben, aki nem a kemény nőt látja bennem, hanem elhiszi, hogy én is tudok összekuporodott kis bújós nyuszi lenni, akinek jólesik, ha a füle tövét megvakargatják és aki olyannak fogad el, amilyen vagyok,  és én elhiszem neki,  amikor a reggeli kócos fejemre azt hazudja, hogy  úgy is szép vagyok.  És azt is várom, hogy nagymama legyek, és a fenekem az égnek emelve homokozhassak a játszótéren, dacolva minden etikettel, hogy az ölemben az unokámmal csúszdázhassak, ha beleférek még és cinkosan összekacsintva rosszalkodhassunk.”

Angéla most egy tetőtéri  lakásban él, amit szerkezetkészen vásárolt, csak a tető és az ablakok voltak meg. Mikor először belépett, pont belefutott egy naplementébe, és akkor döntötte el, hogy ott akar élni. Egymaga vezényelte le az építkezést, ugyan a vége felé a kardiológián kötött ki, de 5 hónap múlva beköltöztek Fannival meg Manka kutyával, aztán örökbe fogadtak még egy kutyust.

Angéla nemcsak a karrierjét cserélte le, hanem teljes életmódot is váltott, ma már egyáltalán nem eszik húst, tejterméket, cukrot és fehér lisztet. Helyette gabonákat, zöldséget, gyümölcsöt és halat fogyaszt, sőt nyers tortákat is készít, ezeknek a csodájára járnak a barátai. Tavasz eleje óta a futás is helyet kapott az életében, igaz, hidegben még nem próbálta, de idén biztosan lesz alkalma erre is. Alapvetően igyekszik csak azt csinálni, amihez kedve van, még olyan áron is, hogy sok mindent nem engedhet meg magának, de a szabadságot már nem cserélné el semmire.

A nyers torták nemcsak szépek, hanem finomak is