Életmód

Ők 2017 legsikeresebb magyar életmódváltói

Fiatal lányok, fiúk, anyukák és apukák, akik úgy döntöttek, hogy felveszik a harcot a felesleges kilók ellen. Sikerüket pedig átváltozásuk, előtte-utána fotóik mutatják. Nálunk ők 2017 legnagyobb életmódváltói!

140 kilós tiniből jógaoktató

Zsolt 15 éves korában már 137 kg volt, és az extrém túlsúly mellett magas vérnyomással, szívritmuszavarokkal, anyagcserezavarokkal és depresszióval is küzdött. Egy komoly rosszullét után, a kórházi ágyán azt mondta: „Ha felébredek reggel, akkor lesz erőm megváltoztatni az életemet.”

Ma, 29 évesen 60 kilóval könnyebb, jógaoktató, dietetikus, coach, és ha kedve tartja, lefut egy félmaratont.

 

Egy igazán tudatos életmódváltó, Anna

Anna egészen addig fel sem eszmélt, micsoda felesleget szedett fel, ameddig a ruhavásárlás és a fényképnézegetés nem vált horrorrá számára. Tavaly áprilisban kezdte az életmódváltást, azóta pedig több mint 20 kilótól szabadult meg. Története megmutatja, hogyan lehet egészségesen és tudatosan lefogyni.

Az örök harcos, Krisztián

Krisztián sosem volt kifejezetten túlsúlyos, mégis úgy érezte, változtatni szeretne az alakján és az életén. Munka miatt háromszor kellett újrakezdenie az egész életmódváltást, de ő nem adta fel. Saját életmódja többszöri megreformálása után később másoknak szeretne edzőként segíteni a változásban.

 

 

„Egy próbafülkében mondtam azt, hogy itt a vége”

„Az én történetem 4 évvel ezelőtt kezdődött, 36 éves voltam, amikor sikerült életmódváltással leadnom a túlsúlyomból. Sajnos gyermekkorom óta duci voltam, az életmódváltás előtt 123 kiló. Ezt nagyon soknak éreztem, mindenképp változtatni akartam” – mondta Virág.

110 kiló és ami utána jött. Klári története

Klári soha nem volt sovány, de amikor a mérleg nyelve 110 kiló fölé kúszott, az már őt is sokkolta. Bár az első gondolata az volt, hogy egy bőséges vacsora majd helyre teszi a sokk okozta krízist, erőt vett magán, és változtatott az életén. Csökkentette az adagokat, és korlátozta egyes ételek bevitelét. Az eredmény elképesztő.

 

Egy porrá zúzott szív története

Bár Anita tudatában volt annak, hogy nem karcsú, sosem érezte kövérnek magát. A fiatal lány önbecsülését egy olyan fiú zúzta porrá, aki közölte vele, csak akkor lehetnek együtt, ha Anita lefogy. A lány eszetlen diétába és mozgásba kezdett, hogy megfeleljen az elvárásnak. A hozzáállása kényszeressé vált, még betegen is edzett, és csak a fogyásra gondolt. A megroppant önbecsülését akkor tudta visszaszerezni, amikor otthagyta az elvárásokat elé pakoló fiút. Most boldog, nem számolgatja a kalóriákat. Az életmódváltást nem bánja, de azt igen, hogy a külvilágnak akart megfelelni.

 

„A 44 kiló mellett 15 évet is leadtam”

Gabi többször lefogyott 30 kilót, de utána vissza is hízta, sőt volt, hogy 45 kiló ment rá vissza. Egy barátnője esküvője előtt fél évvel határozta el, hogy nem akar 100 kilósan odamenni, futni kezdett.

 

Egy igazán eltökélt életmódváltó

Anikó idén januárban határozta el, hogy életmódot vált, motivációját és elköteleződését pedig megtoldja azzal, hogy mindezt jótékonyan teszi, a Bátor Tábor életmódváltó programjához csatlakozva. Egy teljes év állt a rendelkezésére, hogy bebizonyítsa magának és támogatóinak, hogy képes rá, és úgy is lett!

 

Szülése után 25 kilótól szabadult meg Viki

Viki két évvel a szülése után szembesült azzal, mennyi felesleg maradt rajta. Elhatározta, hogy életmódot vált, de ehhez meg kellett változtatnia teljes étrendjét, és életében először sportolni kezdett. Eddig 25 kilótól szabadult meg, az eredmény elképesztően látványos.

5 gyerek mellett fogyott 56 kilót Annamária

Annamária tavaly július elején még 123 kiló volt. Akkor 3 éves kislánya kiszaladt az útra, ő pedig nem tudott utána szaladni, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett nagy baj. Ekkor döntötte el az 5 gyerekes családanya, hogy változtat. Most 67 kiló, és 15 év után újra fel mer venni szoknyát.

A soha fel nem adó, Gabi

Gabi többször nekilátott a fogyókúrának, de célját eddig még nem sikerült elérnie. Ennek ellenére nem adta fel, küzdött, és újra elindult az úton. 118 kilóról indult, most 78-nál tart, de közel sincs vége, egészséges szeretne lenni, hogy jó példát mutathasson gyerekeinek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top