Életmód

Három nőt vett feleségül ugyanazon az esküvőn egy férfi

Ketten közülük testvérek, a harmadik nő pedig már húsz éve a felesége, és öt gyermekének anyja.

Egy ugandai muszlim férfi, Mohammed Ssemanda három nőt vett feleségül ugyanazon az esküvőn, mivel nem engedhette meg magának, hogy három menyasszonyát külön-külön ceremónián vegye el. A három ara közül a 48 éves Salmat Naluwugge már 20 éve a férfi felesége, és öt közös gyermekük van, így ő csak megújította vele a házassági esküjét, a két fiatalabb nő, a 27 éves Jameo Nakayiza és a 24 éves Mastulah Namwanje viszont most ment hozzá először – ők egyébként testvérek, és nekik is vannak már saját gyermekeik.

A feleségek tisztában vannak azzal, hogy az 50 éves ételárus nem áll jól anyagilag, ám saját bevallásuk szerint ez nem zavarja őket, ugyanis szerelemből mentek hozzá. A  férfi azt mondja, asszonyai nem féltékenyek egymásra, és tudják, hogy nagyon keményen fog dolgozni azért, hogy támogassa őket.

A muzulmán országokban elfogadott a poligámia, a közvélekedés szerint elsősorban a magukról gondoskodni képtelen árvák és az özvegyek támogatása végett. Épp ezért Ssemanda számos kritikát kapott hármas házassága miatt, hiszen ő anyagi helyzetéből adódóan nehezen engedhet meg magának három feleséget. 

Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top