Életmód

Súlyos vádak a lábodi általános iskola ellen, az igazgató cáfol

Azt állítja egy rinyabesenyői édesanya, hogy a lábodi általános iskolában fiát büntetés gyanánt bezárták az iskola nevelői könyvtárába, bántalmazták, és kiközösítették a pedagógusok. Az iskola igazgatója a legtöbb vádat tagadta.

Egy felháborodott rinyabesenyői édesanya kereste meg a Sonline-t azzal, hogy 11 éves fiát a lábodi iskolában bezárták a nevelői könyvtárba, bántalmazták a pedagógusok, és kiközösítették, majd fegyelmi eljárást indítottak ellene, és kizárták az intézményből. Roland most néhány napot otthon marad, mert fél, édesanyja szerint három éve megy a piszkálódás és a fegyelmezés az általános iskolában.

„A fiam csintalan, mozgékony, de orvos nem bizonyította be, hogy rosszabb lenne, mint a hasonló korú gyerekek. Fegyelmi eljárással mégis ki akarják zárni az iskolából, és akkor Kutasra vagy Nagyatádra kell iskolába mennie, 25 kilométerre”

 – mondta a lapnak Roland édesanyja, Orsós Katalin.

A család elmondása szerint Roland bűne egyedül annyi volt, hogy verekedett az iskolában, mert belekötöttek. A család szerint úgy „logikus”, hogy ha megütnek, akkor visszaütsz.

A lábodi Kótai Lajos Általános Iskola igazgatója cáfolta a lapnak a család vádjait, azt viszont elismerte, hogy Rolandnak egyszer tényleg a könyvtárban kellett maradnia.

„Egy rendkívül verekedős, agresszív gyerekről van szó, akit muszáj volt az egyik szünetben elválasztanom a többiektől, mert nekik ment, és ütötte-vágta őket” – emlékszik vissza a könyvtárba zárás napjára Dominkó János igazgató. „Azt mondtam neki, hogy most itt maradsz, és csak a tanórákra fogsz belátogatni. Nem zártam be, csak felszólítottam, hogy ott foglaljon helyet, ne vegzálja a többieket.”

Roland nem csak egyszer verekedett az iskolában, és nem ez az első fegyelmi eljárás ellene. Volt, hogy a 11 éves a nyakánál fogva rántott le a földre egy diákot, máskor a nadrágot húzta le egy fiúról, hogy megszégyenítse, de olyan is akadt, hogy megharapott valakit.

A múlt tanévben megtartott fegyelmi eljáráson a nevelőtestület tagjaiból felállt bizottság úgy döntött, ad még egy esélyt a fiúnak, ám mivel idén újra össze kellett ülniük, már Roland eltanácsolása mellett döntöttek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top