Életmód

Három napig ült a kádban az idős nő, mert túl gyenge volt, hogy kimásszon belőle

Egy szomszédjának tűnt fel, hogy egy ideje már nem látta az idős asszonyt. Mikor többszöri próbálkozás után se nyitott ajtót, a szomszéd értesítette a hatóságokat.

Három napra saját fürdőszobájának foglya lett egy 80-as évei közepén járó brit nő, mert túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy fürdés után kimásszon a fürdőkádból. A végletekig legyengült asszony segítséget sem tudott kérni, életét a szomszédja mentette meg, akinek feltűnt, hogy jó ideje nem találkozott már az idős asszonnyal.

„Feltűnt, hogy napok óta be vannak húzva a függönyök az ablakán. Ezután többször is becsengettem hozzá, és mivel nem nyitott ajtót, riasztottam a hatóságokat” – idézi a brit Mirror című lap a neve elhallgatását kérő szomszédot.

Az ügyben megszólalt Tom Matthews essexi rendőrtiszt is, aki elsőként érkezett a riasztás után az idős nő lakásához. Elmondta, a kimerült és halálra rémült asszonyt azonnal kórházba szállították, az állapota jelenleg stabil. Hozzátette, az idős nőnek sajnos nincsenek barátai a városban, szerettei pedig távol élnek, így akkor, mikor a leginkább szüksége lett volna a segítségre, senki nem jött át hozzá.

„Ez az eset is kiválóan példázza, miért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a környezetünkben élőkre, különösen, ha idős, sérülékeny, kiszolgáltatott emberekről van szó. Ha most nem lett volna a lelkiismeretes szomszéd, aki észrevette az apró, mégis figyelmeztető jeleket, könnyen tragédia lehetett volna a dologból” – tette hozzá a rendőrtiszt.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top