Életmód

Koreai vírussal irtják ki a vadnyulakat Új-Zélandon

Vírussal próbálják megtizedelni a túlszaporodott vadnyúl-populációt Új-Zélandon.

Hamarosan egy új, Koreából származó vírussal fertőzik meg az új-zélandi vadnyúlállományt. A rágcsálókat a szigetország néhány részén kártevőnek tekintik, és már annyira elszaporodtak, hogy a hagyományos védekezési módszerek elégtelennek bizonyulnak. A vadnyulakat az RHDV1-K5 vírustörzzsel fertőzik meg március folyamán.

A nyulakat az 1830-as években telepítették be Új-Zélandra, és azóta sok problémát okoznak a gazdáknak, mert megdézsmálják a legelőket, üregeikkel pedig komoly károkat okoznak a földeken. Az új-zélandi szakminisztérium adatai szerint a vadnyulak évente átlagosan 50 millió új-zélandi dollár (több mint 9 milliárd forint) kárt okoznak a termésben, valamint további több mint 25 millió új-zélandi dollárba kerül a védekezés ellenük.

Nincs természetes ellensége a vadnyúlnak Új-Zélandon

A populációjuk kordában tartásának elsődleges módszerei a lelövésük, a megmérgezésük, az üregeik kifüstölése és kevésbé drasztikus megoldásként a nyúlbiztos kerítések alkalmazása. A szakemberek szerint azonban a probléma immár túl nagy ahhoz, hogy ezekkel a módszerekkel hatékonyan lehessen kezelni.

Próbálkoztak már vírussal korábban is

A nyulak vérzéses betegségét okozó calicivírus egy korábbi törzsét már 1997-ben bevetették Új-Zélandon. A kizárólag a nyulakat megtámadó vírus eleinte rendkívül hatékonynak bizonyult, ám több mint 20 év után az állatok immunissá váltak rá.

A mostani vírus egy új koreai törzs, az RHDV1-K5. Ez az állatok belső szerveit támadja meg, lázat, görcsöket, vérrögöket és légzési nehézségeket okozva. Ez a törzs gyorsabban „dolgozik”: a megfertőződéstől számított kettő-négy napon belül végez az állattal.

A módszer megosztja a helyieket. Az új-zélandi gazdák szövetsége „óriási megkönnyebbüléssel” fogadta a lépést. Andrew Simpson, a szövetség szóvivője elmondta, „ha még egy év eltelik a vírus nélkül, néhány földterület óriási ökológiai károkat szenvedett volna”.

Az új-zélandi Királyi Állatvédő Társaság (SPCA) azonban elkeserítőnek nevezte a vírus szabadon engedésének hírét. „Mi az emberségesebb módszerek hívei vagyunk” – húzta alá Arnja Dale, a társaság egyik tagja, hozzátéve, hogy a vírus szenvedést okoz az állatoknak, és fennáll a veszélye a háziállatként tartott nyulak megfertőződésének.

Az SPCA szerint a házinyulak számára kifejlesztett vakcinát „nem tesztelték le megfelelően, és nincs elegendő bizonyíték arra, hogy hatékony védelmet nyújt számukra” a vírussal szemben.

A minisztérium illetékesei szerint a beoltott házinyulak biztonságban lesznek. A RHDV1-K5-t tavaly már bevetették Ausztráliában, és nem érkezett jelentés arról, hogy beoltott házinyulak is elpusztultak volna tőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top