Életmód

Kutyája miatt megy szülési szabadságra

Vannak cégek, ahol ezt már megtehetik a munkavállalók.

A 27 éves Monique Gibbons nemrég költözött össze a párjával, hamarosan pedig egy kiskutyát is magukhoz vesznek. Az ausztrál nő ebből az alkalomból „szülési szabadságot” vesz ki, mivel úgy érzi, számára az állat érkezése olyan lesz, mintha egy béranyától született csecsemő kerülne a családba.

„Gyermektelen nőként a legtöbbet szeretném kihozni ebből a tapasztalatból” – fogalmazott Monique, aki tisztáben van azzal, hogy mindez furcsának tűnhet, de nem tud ellenállni (kutya)anyai ösztöneinek.

Az Adelaide-ben élő Nicole három hét szabadságot vett ki, amikor kutyáját, Jetet magához vette. A munkaadója kissé megdöbbent a kérésén, de az évi szabadsága terhére elengedte. Később a nőnek egy kisfia is született, így a hivatalos szülési szabadságát is kivette. Nicole szerint az lenne a jó, ha az ausztrál munkaügyi törvények lehetővé tennék, hogy a dolgozók kutya örökbe fogadásakor is elmehessenek szülési szabadságra.

Néhány brit cégnél, például a Brewdog sörgyárnál ezt meg is tehetik. A vállalat ezzel is ösztönözni akarja azokat a dolgozókat, akik jót tesznek, és egy menhelyi kutyát fogadnak örökbe.

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top