Mikor derült ki Tamás betegsége?
Eléggé felkavaró történet a miénk. Egyetlen orvos mondta azt, hogy baj van, a többi mind azt mondta, hogy minden rendben. Én egészséges babát vártam végig. Altattak a császár alatt, amikor pedig felébredtem, az orvos ült az ágyam mellett, és azt mondta, meghalt a fiam. Teljesen elzártak, lekötötték a mellem, és injekciót is kaptam, hogy ne induljon meg a tejtermelődés. Hazajöttem, ahol az üres kiságy fogadott, szültem, de nem volt baba, iszonyatos volt. Két hét után mondták meg, hogy a gyerek nagyon akar élni, Pécsett van a parenterális intenzív centrumban, de nagyon beteg. Ekkor mondták el, hogy nyitott gerinccel és vízfejűséggel született. Ezek után Tamás műtétét senki sem akarta elvállalni. „Ha lentebb lenne a nyitottság”, „ha fentebb lenne”, „ha él egy fél év, egy év múlva, jöjjön vissza” – mindenhonnan ezek a mondatok köszöntek vissza. Végül Pécsett Farkas doktorék vállalták el a műtétet. Tamás gyakorlatilag ott nőtt fel. Éveken át hónapokat volt bent a kórházban, ez azt jelentette, hogy egyetlen ünnepen sem volt itthon a családunkkal.
A terhesség alatt nem is lehetett tudni, hogy baj van?
Biztos, hogy az orvosok látták, csak valamiért nem mondták meg nekem. Levették az AFP-t (vérvizsgálatból kimutatott AFP-értékből következtetni lehet a velőcsőzáródási rendellenességre, de a sok fals pozitív eredmény miatt azóta kivonták a vizsgálati protokollból az AFP-mérést), folyamatosan Pécsre kellett járnom, de senki sem mondta, hogy baj volt. Utólag visszagondolva voltak árulkodó jelek, például az ultrahangvizsgálatokon mindig több orvos volt bent, de nekem nem mondtak semmit.
Az orvosok azt mondták, el kell döntenem, mi legyen a gyerek sorsa. Szó szerint azt mondták nekem, hogy ne kössem le magam egy nyomorékkal, fiatal vagyok, szülhetek még egészséges babát. Azt mondták, jó, ha 6 hónapot él a baba. Ez így is lett volna, ha nem rakják be a shuntöt, és nem zárják le a gerincet. Háromszor mentem vissza, hogy műtsék meg, a zárójelentésben szó szerint az van, hogy „mivel sem a család, sem az egyén, sem a társadalom számára a műtéti zárást követően elfogadható életmód nem várható, ezért a műtétet nem javasolják”. Ezzel a mondattal a gyereket leírták, én harcoltam érte.
Ehhez képest most Európa-bajnokságra készül. Milyen érzés ez?
Fantasztikus érzés, nagyon büszkék vagyunk rá, és azon vagyunk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki Tamás számára ebből a lehetőségből. Én tudom, hogy megérte harcolni érte. Az a célunk, hogy egy minőségibb életet biztosítsunk neki a sport által. Amikor én elvállaltam Tomit, azt mondták a kórházban, hogy azzal, hogy felvállalom őt, nem most záródik le egy történet, hanem most kezdődik. Akkor én ezt nem értettem, de most már tudom. Sérült gyermeket felvállalni és nevelni egy életen át tartó harc és küzdelem.
Tamás, nehéz volt kerekesszékben felnőnöd?
Születésemtől kezdve mozgáskorlátozott vagyok, így azért könnyebb, mint ha születésem után évekkel egy baleset következtében lettem volna mozgássérült. Bár tény, hogy eleinte nehéz volt, mivel az általános iskola első 2 tanévét és a harmadik tanév elejét ép, járóképes gyerekek között töltöttem. Sajnos a fogadtatás már az elején se volt olyan, amilyenre számítottunk, és ezt csak tovább nehezítette, hogy az akkori osztályfőnököm még hírből se hallott az integrációról, illetve nem tudott vagy nem is akart mit kezdeni azzal, hogy engem az ép diákok bántanak, gúnyolnak. De annyit azért megjegyzett, hogy édesanyámnak nem kellett volna engem ép gyerekek közé vinni. A kiközösítés és a folyamatos bántás miatt, amit a sérültségem miatt kaptam, kerültem fel végül Budapestre a Mozgásjavítóba 2003-ban, ahol hozzám hasonlóan sérült gyerekek közt lehettem.
A sérültség miatt kapott bántások adták a motivációt az edzéshez?
Részben igen, de ez csak egy szelete volt mindannak, ami számomra lökést adott a változtatáshoz. A legnagyobb motivációt a két keringés-összeomlásom okozta, melyek következtében majdnem meghaltam. De ennyi műtéti beavatkozás után, amin átmentem, nem csoda, ha a szervezet egy idő után rosszul reagál. Műtve vannak a lábaim, a gerincem, a koponyám a shuntöm miatt, a hasamon is végeztek műtéti beavatkozást, valamint a beleket és a húgyhólyagot is műtötték. A karjaimon és vállaimon kívül gyakorlatilag mindent műtöttek.
Mikor kezdtél el sportolni?
Amikor a Mozgásjavítóba kerültem. A gúnyolódások, bántások, megaláztatások, amiket kaptam általános iskola elején az épek közt, hatalmas megrázkódtatást okoztak számomra. Elhatároztam, hogy ha azon, hogy mozgássérült vagyok, nem is tudok változtatni, de azon hogy vékony és gyenge vagyok, azon igen, akkor legalább ezeken változtatok.
Milyen sportágakat próbáltál ki?
Úsztam, saját testsúllyal edzettem, kerekesszékes kosárlabdáztam, több alkalommal is elmentem a Mozgásjavító pár másik diákjával a Vivicittá futóversenyre. Két alkalom erejéig a vívást is kipróbáltam, és tanultam önvédelmet is. De ezek nem hozták meg a kívánt eredményt, így az akkori tornatanárom segítségével kaptam két 3-5 kilós egykezes súlyzót, és nekiálltam súlyzózni az internetről lenézett gyakorlatokat végrehajtva.
Működött, meghozta a várt eredményt?
Eleinte működött, aztán amikor kijártam az általános iskolát, vettem egy pár 10 kg-os egykezes súlyzót, melyeket tanév elején beköltöztettem magammal a kollégiumba, és a tanév folyamán heti 3 alkalommal nekiálltam edzeni. Persze idővel ezeket is kinőttem. Szerencsére volt olyan kollégista társam, akiktől tudtam kérni pluszsúlyokat, így 15-15, de akár 20-20 kilósra is tudtam növelni egy-egy kézi súlyzót. A terhelés nőtt, de a gyakorlatok megmaradtak a régiek, így szépen tudtam tovább izmosodni, erősödni.
Mikor kezdtél edzőterembe járni?
Egyik nyáron, mikor 15 évesen hazajöttem nyári szünetre Sárbogárdra, szüleim ajánlották a helyi edzőtermet, amiről addig nem is tudtam. Eleinte persze csak nyaranta tudtam ott edzeni, aztán az érettségi után, mikor hazaköltöztem, egész évben tudtam járni a terembe.
Hogyan álltak hozzád az edzőteremben?
Eleinte talán kicsit elcsendesedett a terem, amikor megérkeztem, de nem is bántam, mert az általános iskolában történtek miatt kicsit féltem akkoriban az ép emberektől, inkább magamnak való voltam. Aztán ahogy megtört a jég az ő részükről és az én részemről is, már egyre többet beszélgettünk, mára pedig azt érzem, hogy igazán az ottani közösség tagjává váltam. Azonban amikor jön egy-egy új ember, akkor látom rajtuk a döbbenetet, de a többiek, a régebbi tagok már megszokták, hogy ott vagyok.
Milyen gyakran jársz egy héten edzeni?
Most, hogy versenyekre készülök, heti 5 edzésnek meg kell lennie egy héten, melyek alkalmanként 1,5-2 órát vesznek igénybe.
Milyen sportágban versenyzel, milyen eredményeket értél el?
Parafekvenyomásban versenyzek a 80 kg-os súlycsoportban. Ez a súlycsoport 72,01 kg-tól 80 kg-ig terjed, vagyis a 80 kg-os testsúly alatti súlycsoportot jelenti. Országon belül több versenyen indultam, de voltam már nemzetközi versenyen is. Eredményeimet tekintve eddig háromszoros magyar bajnok vagyok.
Mi volt eddig a legnagyobb súly, amit kinyomtál?
Versenyen eddig 150 kilogramm volt a legtöbb, amit eddig kinyomtam, de edzésen már sikerült 155 kg-ot is nyomnom.
Kell valamire nagyon figyelned edzés közben?
Fekvenyomásnál nagyon fontos, hogy talpra állítva legyenek leszíjazva a lábaim, mert így nem kap akkora terhelést a gerincem.
Sportolóként az étkezésedre is oda kell figyelni. Ezt hogyan tudod megoldani?
Talán fekvenyomóként annyira nincs ennek jelentősége, mint a testépítőknél. Csak arra figyelek, hogy súlycsoporton belül maradjon a testsúlyom, és a megfelelő fehérjebevitelem meglegyen, szóval igazából mindent eszem, és ezeket általában napi 4 szilárd étkezésre osztom el, melyeknek fix időpontja van egész évben, illetve edzés után iszom egy fehérjeturmixot.
Edző írja az edzéseket?
Nem, én írom magamnak az edzéstervem, de ha segítség kell, akkor természetesen számíthatok a segítségére. De jelenleg azon a véleményen van, hogy nem szükséges beleszólnia, mert beválik az, ahogy csinálom.
Hogy néz ki egy edzésnapod? Meséld el egy edzésedet!
Mindennap más izomcsoportra edzek. Mindig bemelegítéssel kezdek: alkarkörzések, vállkörzések és csuklókörzések. Hétfőnként mindig csak fekvenyomás van. Ilyenkor a következő rendszer szerint edzek: 20+ ismétlést nyomok rúdba, aztán 10 ismétlést 70 kg-ba, aztán 6-ot 100 kg-ba, 4-et 120 kg-ba, 3-at 130 kg-ba, 1-et 140 kg-ba, 1-et 150 kg-ba. Aztán még van egy vagy két 1 ismétléses széria, amit érzésre végzek. A végén pedig levezetésként 100 kg-ba vagy 110 kg-ba nyomok egyszer annyit, amennyi ismétlés megy egyszerre.
Mindig van kedved elmenni edzésre?
Természetesen nekem is van olyan, hogy nincs nagy kedvem edzeni, de kitűztem egy célt, amit el akarok érni.
Mire készülsz most?
Márciusban lesz egy fekvenyomó és parafekvenyomó magyar bajnokság, az lesz a következő versenyem, de a fő versenyem májusban az Európa-bajnokság lesz Franciaországban.
