Életmód

Valóra válhat a Down-szindrómás kiscserkész álma

Az amerikai Utah államban élő Down-szindrómás fiúnak hamarosan megvalósulhat a legnagyobb álma, és megkaphatja a legmagasabb cserkészi címet.

A 15 éves Logan Blythe szülei azért indítottak pert a helyi cserkészegyesület ellen, mert nem akarták engedélyezni Down-szindrómás fiuknak, hogy megszerezhesse a legmagasabb cserkészi címet. Ennek a címnek az elnyerése ugyanis számos kihívás teljesítésével jár, köztük olyanokkal is, amelyekre a Down-szindrómás fiú egészségi állapota miatt nem lett volna alkalmas (például hosszútávúszás). 

A jogi ítélet értelmében azonban az egyesületnek egyenlő feltételeket kell teremtenie tagjai számára, és hasonló következtetésre jutottak a cserkészek is saját, belső vizsgálatuk során. Ezért aztán olyan alternatív feladatokat is beépítettek a kihívások közé, amelyeket Logan is teljesíteni tud – például úszás helyett fél percig a víz alatt maradni –, és így végre számára is elérhető közelségbe került régi nagy álma, a főcserkészi cím. 

(Forrás: abcnews)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top