Életmód

Melania Trump olcsó tornacipőt villantott

Ezzel (is) Michelle Obama nyomába lépett.

Az amerikai first ladyt, Donald Trump feleségét alkalmanként nem csak designer tűsarkúban lehet látni.

Tavaly szeptemberben például egy fehér Converse tornacipőben látogatott Floridába, novemberben pedig, mikor a Fehér Ház kertjében látta vendégül az iskolásokat, egy hasonló, de fekete lábbeliben jelent meg.

Fotó: Getty Images.

A pár tízezer forintos tornacipők meglehetősen más kategóriába tartoznak, mint a százhetvenezer forintos Christian Louboutin tűsarkú vagy a közel háromszázezer forintot kóstáló René Caovilla szandál, amelyben a first lady jótékonysági turnéi egyikét bonyolította le.

Melania azonban nem az első first lady, aki a „nép tornacipőjét” öltötte magára: 2016-ban a húsvéti tojásvadászaton Michelle Obamát is hasonló lábbeliben látták. A döntés persze nemcsak a divathoz, hanem a politikához is kapcsolódik: megközelíthetőbb imázst kölcsönöz, amellyel jóval könnyebb azonosulni.

Fotó: Getty Images

Forrás: Yahoo

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pexels

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top