Életmód

Ceglédberceli tragédia: korábban is okozott már súlyos balesetet a videózó sofőr

Korábban is okozott már súlyos balesetet az a sofőr, aki miatt 9 ember vesztette életét a ceglédberceli balesetben.

Nem ez volt az első komolyabb balesete a 38 éves Peter K.-nak, aki azt a vendégmunkásokat szállító kisbuszt vezette, amelyik frontális balesetet szenvedett a 4-es úton Ceglédbercel közelében szerdán.

A Blikk kiderítette, hogy K. pár évvel ezelőtt Mikefalván belerohant egy szabályosan közlekedő autóba, amiben két nő utazott. A kocsi sofőrje kómába esett, a másikuk súlyosan megsérült, de a férfi csak pénzbírságot kapott.

Ütközésben összetört kisbusz (j) Ceglédbercel közelében, a 4-es főút 59-es kilométerénél 2018. május 22-én. A román rendszámú kisbusz egy homokot szállító teherautóval (b) ütközött össze, a benne ülő kilenc ember, hét férfi és két nő meghalt a balesetben. A teherautó sofőrje megsérült – MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Korábban beszámoltunk arról, hogy a 9 halálos áldozattal járó balesetet az okozta, hogy Peter K. épp élőben közvetítette az utat a Facebookon, miközben belekezdett a halálos előzésbe. Állítólag épp a hozzászólásokat olvasta, amikor frontálisan ütköztek a homokszállító dömperrel.

A Blikk megemlíti, hogy Romániában az élelmes sofőrök az amúgy közösségi alapú telekocsi szolgáltatásból csinálnak pénzt, sokszor kialvatlanul, utasokkal teli mikrobuszaikkal járják Európa útjait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top