Életmód

Vízágyakon alszanak II. Erzsébet tehenei

Igencsak fejedelmi életük van a II. Erzsébet birtokain élő állatoknak!

Vízágyakon alhatnak, ápolásukat és fejésüket pedig a legkorszerűbb gépek segítségével végzik azoknak a teheneknek, melyek II. Erzsébet birtokain élnek. A BBC Countryfile című műsora fennállásának 30. évfordulója alkalmából nyerhetett betekintést a  windsori, a balmorali és a sandringhami rezidenciákhoz tartozó gazdaságok életébe.

II. Erzsébet (Getty Images)

Terry Pendry, a windsori gazdaság vezetője szerint ha II. Erzsébet nem lenne királynő, akkor kiváló gazdasszony lehetne.

Közismert a brit uralkodó kutyák, különösképp a corgik, valamint a lovak iránti szeretete, kevesebben tudják viszont róla, hogy a madarak iránt is érdeklődik, és bajnok galambász. Mindemellett övé a világ legnagyobb sussexi marhacsordája is.

„Csodálja a vidéket, és nem sok olyan dolog van, amit ne tudna róla” – méltatta a királynőt Terry Pendry.

Sandringhamban tíz vizes élőhelyet hozott létre a vándorló madarak számára. Windsorban pedig szőlőültetvényeket létesíttetett, melyek terméséből habzóbort készítenek.

Pendry úr elárulta azt is, hogy II. Ezsébet kedvenc lova Windsorban él, és Emmának hívják. Rajta kívül azonban a sandringhami lovaira is nagyon odafigyel: kamerarendszert szereltetett fel az istállóban, hogy bárhol is jár a világban, számítógépen vagy okostelefonon bármikor rápillanthasson kedvenc lovaira.

metro.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top