Ezek a nők nem féltek az önkielégítésről énekelni

Cyndi Lauper: She Bop (1983)

Bár egy ideig fej-fej mellett haladtak, Cyndi Lauperből végül nem lett olyan évtizedeken keresztül meghatározó, globális szupersztár, mint Madonnából, de azért így sincs miért szégyenkeznie. Bemutatkozó nagylemeze, az új hullámos hatásokat is mutató She’s So Unusual mai füllel is ellenállhatatlan, és hiába építette Madonna karrierjének körülbelül 80 százalékát a szexre, mégiscsak a leginkább egy hibbant paradicsommadárra emlékeztető pályatársnőjéhez fűződik az első nagy (és meglepően szókimondó) sláger arról, hogy mit is csinálnak a nők akkor, amikor, nos, azt csinálják.

Joan Jett: Handyman (1983)

Naná, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek egyik legvagányabb rockercsaja, Joan Jett is idejekorán felugrott a maszturbációs vonatra! Bár a halk-hangos, lágy-erőszakos dinamikával hatásosan játszó Handyman nem annyira az egyedüllét gyönyöreiről szól, hanem sokkal inkább a szexuális frusztrációról (konkrétan az is elhangzik benne, hogy halálosan elegem van már a maszturbálásból), de attól még simán itt van a helye a listán.

Divinyls: I Touch Myself (1990)

Lehet, hogy az ausztrálokról nem feltétlenül a szex jut először eszünkbe, de mégis ők hozták össze a műfaj egyik legnagyobb, legmegkerülhetetlenebb klasszikusát – bár a témához azért csak csipkés szalvétával mertek hozzányúlni. Az I Touch Myself egyszerre romantikus szerelmes dal és dicshimnusz az önkielégítésről, ami Chrissy Amphlett énekesnő emlékezetes vonaglásainak és az azt kísérő fülbemászó gitárpopnak köszönhetően máig igazi örökzöldnek számít.

Janet Jackson: If (1993)

Janet Jackson (vagy, reméljük, hogy inkább csak a lírai én) reménytelenül vágyakozik egy férfi után, ám az tudomást sem vesz róla, így aztán elönti az agyát a vérvörös szexköd és jobb híján ráfanyalodik önmagára. Azért ez inkább lehangoló, semmint felszabadító. Bízzunk benne, hogy végül összejöttek!

Dannii Minogue: Vibe On (2003)

Nahát, ezek az ausztrálok tényleg nem bírnak magukkal! A lista többi szereplőjének nagy részétől eltérően Kylie Minogue kishúga már nem fantáziál férfiakról és nem akar megfelelni senkinek: itt csak ő van, és a mindig megbízható vibrátora, amin megkeresi a megfelelő frekvenciát (bármit is jelentsen ez), aztán mehet is az önfeledt malackodás alulról-felülről (igen, ezt tényleg külön részletezi). A jólesően közönséges Vibe On egyébként nem csak felszabadult vallomásossága miatt érdekes, hanem zeneileg is remek, a vibraholic kifejezésért pedig külön jár egy piros pont.

Britney Spears: Touch Of My Hand (2003)

Persze, hogy a 22 éves Britney coming of age lemezére is kellett egy fülledt hangulatú szám arról, hogy poétikusan magához nyúl, de a végeredmény egyáltalán nem rossz, és még azt is simán el tudjuk hinni, hogy az olyan sorokat, mint a „szeretem önmagam, ez nem bűn. már nem én irányítom az eseményeket” nem harmincas-negyvenes producer pasik vetették papírra, hanem tényleg személyesen az önfelfedezés magaslatait ostromló művésznő.

The Pussycat Dolls: I Don’t Need A Man (2005)

Voltak a Pussycat Dollsnak erősebb slágerei is ebben a korszakban, de azért ez sem vészes. Az I Don’t Need A Man inkább a popzenében hagyományosnak mondható erős, független nő vagyok típusú, nagy ívű kinyilatkoztatás, semmint a magányos szex népszerűsítése, de azért értjük a finom utalásokat, na. Valami olyasmi lehet a tanulság, hogy a férfiak csak egy dologra jók, de igazából arra sem.

Pink: Fingers (2006)

Kár, hogy az igen sokatmondó címmel ellátott, elektropopos húzású Fingers csak rejtett számként kaphatott helyet Pink 2006-os visszatérő lemezén, az I’m Not Deaden, mert hangzását és témaválasztását tekintve is sokkal merészebb, mint az énekesnő ennél azért többnyire középutasabb és kockázatkerülőbb egyéb dalai. Talán a kiadónak túl sok volt már az önmagát éppen csúcsra juttató, illetve azt le is videózó énekesnőről szóló, egészen direkt és személyesnek tűnő dalszöveg, és így próbálta meg diszkréten elrejteni az album elsőszámú célközönségét jelentő kiskamasz lányok (vagy esetleg a szigorú szüleik) szeme elől.

FKA Twigs: Kicks (2014)

FKA Twigs, a futurisztikus R&B királynője sajátos módon közelíti meg a popzenét, ami természetesen üdvözlendő, viszont az akadozó, meg-meg lóduló ütemekre épülő Kicks azért már tényleg kicsit artisztikusabb és absztraktabb, mint amennyire ez a téma feltétlenül megkívánná. De így legalább az is magára ismerhet, aki a mélyűrben lebegve szereti gyengéden kényeztetni az érzékenyebb pontjait. 

Hailee Steinfeld: Love Myself (2015)

Egy igazi, agyatlan, eufórikus bulihimnusz, amelyben Hailee Steinfeld végig a maszturbálásról énekel, de valószínűleg közben inkább arról kívánna mondani valami fontosat, hogy szeressük önmagunkat.  Ezzel együtt elég meggyőző, de azért azt még így sem hisszük el a művésznőnek, hogy a csúcsponton tényleg a saját nevét üvölti.