Életmód

Jól sejtetted, tényleg féltékeny a kutyád

Magyar kutatók vizsgálták, hogy a kutyák lehetnek-e féltékenyek. De még mennyire!

Bár a féltékenység az embernél nagyon korán, már féléves korban megjelenik, azt nem tudjuk, hogy ez az érzelem csak az emberekre jellemző, vagy az állatvilágban is elterjedt. Ezt vizsgálták az ELTE Etológia Tanszék és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársai spanyol vendégkutatók segítségével.

Korábban két viselkedésteszt irányult a kutyáknál megjelenő féltékeny viselkedés vizsgálatára, azonban az eredmények nem voltak meggyőzőek. „Féltékeny viselkedés akkor jelenik meg, ha egy az egyed számára fontos kapcsolat léte veszélybe kerül egy harmadik fél miatt. Éppen ezért a korábbi tesztekkel ellentétben mi igazi kutyát használtunk mint riválist, hiszen a kutya-gazda kapcsolat ekkor kerülhet igazán »veszélybe«” – magyarázta új megközelítésüket Abdai Judit, a kutatás vezetője, akit az Emberi Erőforrások Minisztériumának Új Nemzeti Kiválóság Programja is támogatott.

A Scientific Reportsban közölt tanulmányban négy lehetséges rivális szerepelt, két kutya (az alany számára ismerős és ismeretlen kutya), valamint két tárgy (az alany számára ismerős és ismeretlen tárgy). A gazdáknak mindegyik riválissal úgy kellett foglalkozniuk, mintha az egy kutya lenne, miközben az alanyt teljesen figyelmen kívül hagyták.

A kutyák hasonló viselkedést mutattak, mint az egy év körüli gyerekek, amikor édesanyjuk egy másik gyerekkel foglalkozott. Többször próbálták a gazda és a rivális közti interakciót megszakítani, valamint igyekeztek felhívni magukra gazdájuk figyelmét, de csak akkor, amikor a gazda egy másik kutyával foglalkozott

 – tette hozzá Abdai.

A kutatók a kialakított kísérleti helyzetnek köszönhetően, valamint a gazdáktól gyűjtött adatok alapján számos egyéb magyarázatot is ki tudtak zárni, ami magyarázná a kutyák viselkedését. „A teszt alapján a kutyák viselkedését nem magyarázza a területvédelem, hiszen számukra idegen helyen teszteltük őket, illetve az egy háztartásban élő kutyák közötti dominanciarangsornak sem volt hatása” – mondta Cristina Baño Terencio, a tanulmány egyik szerzője. A kutyák féltékeny viselkedésével kapcsolatos információ hasznos lehet azok számára, akik több kutyát tartanak, illetve fontos, hogy egy új gyermek érkezése a családba szintén előidézhet féltékenységet.

A kutatás fontos eredmény a féltékenységgel kapcsolatos kutatások számára, azonban továbbra sem tudjuk, hogy a kutyáknál és embereknél megjelenő féltékeny viselkedés azonos érzelmi háttérre vezethető-e vissza” – foglalta össze Miklósi Ádám, a tanszék vezetője és a tanulmány egyik szerzője.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top