Életmód

Itt a női OKJ-s toplista

Közzétették a nők körében legnépszerűbb OKJ-s képzések top10-es listáját. Sokan szeretnének tb-ügyintézők lenni.

A pénzügyi-gazdasági OKJ-s képzések a legnépszerűbbek a nők között – derült ki a Perfekt Zrt. összesítéséből. Az első két helyen a társadalombiztosítási ügyintézői és a bérügyintézői képzés áll, mellettük még a vállalkozási mérlegképes könyvelő került dobogós helyre, míg a pénzügyi-számviteli ügyintéző negyedik lett.

A sportedzői képzés ezúttal is előrébb lépett egyet, így került az ötödik helyre 2017-ben. Az államháztartási mérlegképes könyvelő a hatodik lett, két helyet javítva egy évvel korábbi szerepléséhez képest. Az adótanácsadó-képzés megtartotta korábbi pozícióját, ezúttal is a hetedik helyen végzett, míg az IFRS mérlegképes könyvelői képzés három helyet rontott az előző évi listához képest. Ismét a kilencedik helyen végzett a pénztárkezelő és valutapénztáros OKJ-s képzés. A tavalyi tizedik (állatgondozó) lekerült a listáról, helyét a logisztikai és szállítmányozási ügyintéző vette át.

Akárcsak 2016-ban, tavaly is a nők jelentkeztek nagyobb arányban a Perfekt képzéseire, nagyjából kétszer annyian, mint a férfiak. A tanulók a 25 és 34 év közötti korosztályból vállalkoztak a legtöbben egy-egy képzés elvégzésére. A nőknél ezenkívül még nagy arányban iratkoztak be OKJ-s képzésre a 15 és 24 és a 35 és 44 év közöttiek. A 35–44-es korosztályból szintén sokan ültek vissza az iskolapadba a férfiaknál. A nők körében továbbra a pénzügyi-gazdasági tanfolyamok voltak népszerűek, a férfiaknál pedig ezúttal is nagyobb arányban jelentkeztek ipari képzésekre, azon belül is a gépkezelői területre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top