Életmód

Együtt alszik a mentett cicákkal az idős férfi, ő így segít rajtuk

Imádja az internet az idős bácsit, aki egy macskamentő állomáson önkénteskedik: simogatja a cicákat, majd elszenderedik a kanapén, a macskák pedig vele együtt alszanak.

Teljesen megváltoztatta a Safe Haven Pet Sanctuary nevű állatmenhely életét Terry, az idős önkéntes, aki pár hónapja jelentkezett a szervezetnél, hogy szívesen foglalkozna a macskákkal. A férfi azóta naponta jár be a wisconsini menhelyre, ahol minden cicával foglalkozik egy kicsit. Simogatja, kefézgeti a bundájukat, beszél hozzájuk, majd elalszik a kanapén.

A menhely vezetője, Elizabeth Feldhausen ezt egyáltalán nem bánja, hiszen mentett cicák többsége lakásból került hozzájuk, így pont ilyen bánásmódra van szükségük. Együtt szenderegni a kanapén egy kedves emberrel.

Terry nem csak a macskáknak segít, kedvessége az internetezőket is levette a lábukról, mikor kedden felkerült néhány kép a kanapén macskákkal együtt alvó öregúrról. Szimpátiájuk azzal is mérhető, hogy a Facebookon adományba kért 1000 dollár 13 óra alatt összejött, sőt külön oldalt kellett létrehozni a felajánlások fogadására, mert a rendszer nem bírta a terhelést.

Terry egy interjúban elmondta, hogy nem érdekli a netes hírnév, inkább az állatok jóléte foglalkoztatja. Azt szeretné, ha az emberek tudnák, hogy adományaik nélkül nem működne a szervezet, és nem tudnának segíteni a helyi macskáknak. Többen kapacitálták már, hogy indítson saját Instagram-oldalt, de Terry aggódik, hogy nem tudna lépést tartani a beérkező e-mailek megválaszolásával.

Terry munka közben – forrás: Facebook

Feldhausen szerint Terrynek különleges kisugárzása van, ami megbabonázza a macskákat, és egyből a legjobb barátjukként kezelik, még azok is, akik általában kerülik az embereket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top