Életmód

Együtt rúdtáncol az anya, az apa és 7 éves kislányuk – videó

A feleség a szülés után választotta a sportot, aztán csatlakozott hozzá a férje, majd a gyereke is. Azt tervezik, hogy egyszer majd hármasban fognak versenyezni.

Egy fiatal házaspár évek óta rúdtáncol, és most a 7 éves kislányuk is csatlakozott hozzájuk. Azóta a család hármasban gyakorol, és elképesztő figurákra képesek együtt.

A 29 éves Nicola Hetherington hat évvel ezelőtt ismerkedett meg a sporttal, hogy a szülés után leadja a súlyfeleslegét. Aztán a 27 éves férjének is megtetszett a rúdtánc, olyannyira, hogy a pár már versenyzett is kettesben.

Fotó: Facebook/Nicola Fay/David J. Harrison

Szüleit látva a kis Phoebe sem akart kimaradni a rúdtáncból, idén ő is elkezdett gyakorolni. Először a házukban található rúdon próbálkozott, később pedig edzésekre is eljárt.

Tudom, hogy néhány embernek vannak kétségei amiatt, hogy gyerekek rúdtáncoljanak, de ez is csak egy sport. Egyáltalán nem a szexualitásról szól, olyan, mintha táncórákra járna, csak itt van egy rúd is

– mondta az anya.

A kislány imádja a rúdtáncot, és egy csomó barátot szerzett az edzéseken. A család abban bízik, példájuk segít abban, hogy az emberek elfelejtsék az előítéleteiket, és kipróbálják a rúdtáncot.

A családnak egyelőre nincs közös műsorszáma, de bizonyos pózokat már együtt gyakorolnak. Azt tervezik, hogy egyszer majd hármasban versenyeznek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top