Életmód

Minden harmadik magyar rendszeresen vásárol fölösleges dolgokat

Az elmúlt egy hónapban tízből heten dobtak ki ételt, és 60 százalékunk olyan ruhát is vett az elmúlt egy évben, amit csak egyszer-kétszer viselt.

A magyarok harmada rendszeresen vásárol olyan terméket, amire nincs szüksége – derül ki a Generali Biztosító Zrt. legfrissebb, egész országra kiterjedő reprezentatív kutatásából. 

Az MTI-nek szombaton eljuttatott közlemény szerint az impulzusvásárlás a budapestiekre, a nőkre és a 40 év alattiakra jellemző leginkább. A legtöbb válaszadó tudatos vásárlónak gondolja magát, ez azonban inkább csak a tartós fogyasztási cikkek, mint például az okostelefon vagy az autó vásárlására igaz, ahol valóban körültekintőbben választanak.

Képünk illusztráció (Fotó: Profimedia / Alamy)

Átlagos vásárláskor legtöbben az ár-érték arányt veszik figyelembe: a lakosság csaknem felénél ez a legfontosabb szempont, 25 százalékuk az akciós termékeket keresi, míg a vásárlók mindössze 17 százaléka veszi mindenből a legolcsóbbat.

A felmérésből kiderült, hogy tízből csaknem heten dobtak ki élelmiszert az utóbbi egy hónapban, tízből egy ember pedig ezt hetente többször is megteszi. A közlemény szerint a tudatosságon a ruhavásárlásnál is kellene javítani, ugyanis a lakosság csaknem 60 százaléka és a rendszeres impulzusvásárlók közel négyötöde vásárolt az elmúlt évben olyan ruhadarabot, amit végül csak egy-két alkalommal viselt.

A kutatás szerint egyébként az előre nem tervezett impulzusvásárlásokat legtöbbször az üzletben kihelyezett termékek, akciók váltják ki.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése