Életmód

Ennyi család kaphatja meg az új ápolási díjat

Jövőre bruttó százezer forint lesz a gyermekápolási díj összege, amelyet a következő három évben folyamatosan emelnek.

Tizenhétezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára (gyod), amely jövőre egységesen havi bruttó 100 ezer forintra nő – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin azt mondta, a juttatást minden szülő megkapja, aki önellátásra képtelen gyermekről gondoskodik otthon. A jogosultság független a gyermek korától.

A gyod a következő három évben folyamatosan emelkedik, 2022-re az akkori minimálbérnek megfelelő összeget kapják majd az érintettek.

Azoknál a családoknál, ahol más közeli hozzátartozót gondoznak, megmarad a jelenlegi háromkategóriás ápolási díj, de ennek is emelkedik az összege. Január 1-től 15, a következő három évben pedig 5-5-5 százalékkal, tehát összesen 30 százalékkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top