Életmód

7+1 dolog, amit a Twitterezők szerint neked is el kellene érned 35 éves korodig

Ne aggódj, a listán szereplő dolgok jó része nemcsak hogy ismerős lesz, de már ezer éve csinálod is.

Elmúltál 35, de még nem fűződik a nevedhez se a rák ellenszere, se egy világmegváltó találmány, ráadásul még egy könyvet sem írtál? Semmi gond. Tudtad, hogy az orvos, akinek az életmentő Heimlich-féle műfogást köszönhetjük, Heimlich Henry, 54 éves is elmúlt már, mikor szélesebb körben is be merte mutatni ma már világhírű technikáját? És azt, hogy Francis Chichester 65 éves volt, mikor egyedül körbevitorlázta a Földet?

Na, látod. Tengernyi időd van még rá, hogy valami igazán maradandót alkoss. Ám addig is, dühönghetsz egy sort a MarketWatch elnevezésű online pénzügyi szájt cikkén is, amiben úgy írnak arról, hogy 35 éves korára már mindenki rendelkezik a havi fizetése kétszeresének megfelelő tartalékkal, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Pedig azért lássuk be, egyáltalán nem az, még ha egyébként jó is lenne.

Bridget Jones életkor 30

Kép forrása: IMDb

Nem csoda, hogy a kijelentéssel nem mindenki ért egyet. A netezők, és azon belül is a rendszeres Twitter-felhasználók pedig még annyira sem. Épp ezért össze is állítottak egy listát, amivel egyrészt kifigurázzák a cikket, másrészt összegyűjtik azokat a dolgokat, amiket szerintük egy 35 éves felnőttnek „mindenképpen” el kellett már érnie. Előre szólunk, a gyűjtés sírva nevetős, és túlontúl ismerős lesz!

35 éves korodra kell hogy legyen:

  1. … egy konyhai fiókod az ételhordó dobozoknak. És persze a tetőknek, amik furcsa módon, valahogy egyik dobozra sem illenek rá.
  2. … egy olyan fiókod, amiben kizárólag olyan nejlonzacskókat gyűjtesz, amikben kisebb nejlonzacskókat tudsz gyűjteni.
  3. … egy dobozod a felesleges kábeleknek, amiktől már ezer meg egy éve meg kellett volna szabadulnod, de képtelen vagy rá, mert abban bízol, hogy egyszer még jók lesznek valamire.
  4. … egy szék vagy fotel a nappalidban, ahol azokat a ruhákat gyűjtöd, amik még nem elég koszosak ahhoz, hogy kividd őket a szennyesbe, de ahhoz már nem elég tiszták, hogy felvedd őket.

35 éves korodra már fel kell hogy tűnjön:

  1. … hogy legjobban olyan dolgokban hasonlítasz a szüleidre, amikről váltig állítottad, hogy te sosem leszel olyan.
  2. … hogy körülötted mindenki csak improvizál, és valahogy próbálja túlélni a következő napot.
  3. … hogy a barátaiddal leginkább futólag és véletlenül találkozol, amikor is mindig megállapítjátok, hogy »össze kellene végre már ülni egyszer«, de ebből végül sosem lesz semmi.

És végül a +1:

  1. Ha mostanában vagy 35 éves, akkor időről időre le fogsz döbbenni azon, hogy a ’90-es évek nem 10 évvel ezelőtt voltak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top