Életmód

10 motiváló idézet januárra, a céltalan ténfergés hónapjára

Január az a hónap, amikor csak ténfergünk, és élünk bele a világba, mintha elfogyott volna minden motivációnk.

Eddig hajtott az, hogy lesz karácsony, jön az év vége, szabadság, nagy kajálás, tervezgettük már szeptember óta, milyen ajándékokat veszünk a szeretteinknek és melyik lazacreceptet próbáljuk ki szenteste. Tele voltunk izgalommal, várakozással, volt célunk és motivációnk, lebegett a szemünk előtt a kép, hogy már csak párat kell aludni, és nagy esemény veszi kezdetét. Ehhez képest pedig januárban ránk köszönt a nihil, a szürke hétköznapok, mintha légüres térbe érnénk, és nem tudunk mit kezdeni magunkkal. A nyár még messze van, ki lát el odáig, most még csak fázunk, sötét van reggelente, és sötétben érünk haza a munkából. Megszűnt a várakozás, megszűnt a motiváció, elő kell vegyük a tartalékainkat, és új célokat kitűzni magunk elé.

Nem olyan egyszerű ez, mint ahogy hangzik, mert sokkal könnyebb lógatni az orrunkat és csak ténferegni, mint összekapni magunkat és előre tekinteni. Választás előtt állunk, hogy lézengünk tovább céltalanul, vagy inkább hallgatunk a következő motiváló idézetekre, és keresünk új kihívásokat, új célokat, amikért érdemes küzdeni.

„Nyugi! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül…” – Douglas Adams

„Amit csinálsz, csináld meg a legjobban. Legalábbis próbálkozz. Minden dolognak van optimuma, »csak« elő kell bányászni.” – Kukorelly Endre

„Néha nem árt, ha a szükségesnél jobban megnehezítjük az életünket. Ne csak ott ugorjunk át a kerítésen, ahol a legalacsonyabb!” – Erling Kagge

Részlet a Zéró motiváció című sorozatból

„Ha úgy döntesz, belevágsz, akkor adj bele mindent! Különben el se kezdd! (…) Az elszigetelődés az igazi ajándék. Minden más csak próba, hogy mennyire vagy kitartó, és mennyire akarod csinálni. De te megteszed, az elutasítás és a rossz körülmények ellenére is, és jobb lesz mindennél, amit csak el tudsz képzelni. Ha megpróbálod, adj bele mindent! Nincs más ehhez fogható érzés. Egyedül leszel az isteneiddel, és az éjjeleid lángolni fognak, akár a tűz. Az életed egyenes úton halad majd a tökéletes nevetés felé. Ez az egyetlen jó harc, ami létezik.” – Charles Bukowski

„Nincsenek rossz mozdulatok. Az egyetlen hiba egyáltalán nem mozogni.” – Dan Millman

„Írd le a céljaidat, készíts terveket ezek elérésére, és minden áldott nap tégy valamit ebben az irányban.” – Brian Tracy

„A jövő olyan lesz, amilyenné alakítjuk.” – Janne Teller

„Nem lehet úgy megoldani egy problémát, hogy az ember karosszékben üldögélve olvas róla az újságban.” – Agatha Christie

„A civilizáció hajnala óta az ember arra vágyik, hogy megértse a világ alapjául szolgáló rendet. Kell hogy legyen valami nagyon különleges az univerzum határainak természetében. És mi lehetne különlegesebb annál, mint hogy nincsen határ. És nem lehetnek határai az emberi törekvésnek sem. Mindannyian mások vagyunk. Akármilyen rossznak tűnik is az élet, mindig lehet tenni valamit, célba lehet érni. Amíg van élet, van remény.” – Stephen Hawking

„Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz.” – Wayne Dyer

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top