Életmód

Megvan, ki fürdött legtöbbet a Balatonban tavaly

Egy balatonfüredi kertészmérnök megfogadta, hogy mindennap megmártózik a Balatonban. Videóra vette, mekkora a különbség egy júliusi és egy decemberi csobbanás között.

Schwarz Kornél balatonfüredi kertészmérnök tavaly mindennap megfürdött a Balatonban – írja a veol.hu. A fiatal férfi 2017 januárjában valószínűleg még nem gondolta, hogy az az év különös hobbit tartogat a számára. Egy baráti beszélgetés során néhány ismerősével elhatározták, hogy októberben megmártóznak a már nem éppen fürdésre alkalmas hőmérsékletű vízben.

Kornél egy napot sem hagyott ki. Fotó: Elekes Andor/Wikipédia

Az első alkalom annyira jól sikerült, hogy Kornél hamarosan ismét visszatért a tóhoz, hogy megismételje a csobbanást. Kezdetben csak heti rendszerességgel, az év végére pedig már naponta úszott egyet az akkorra már jeges vízben.

2018-ban úgy döntött, hogy nagyobb kihívást állít maga elé, és pusztán kalandvágyból mindennap megfürdik majd a magyar tengerben, ráadásul mindezt fényképpel is dokumentálja. Kitartását jól mutatja, hogy annak ellenére folytatta a különös fogadalmat, hogy sokszor bolondnak nézték, és nem volt ritka az sem, hogy a már majdnem befagyott, kásás Balatonban kellett megmártóznia, sokszor havas eső és orkánerejű szél mellett.

Idén is folytatja

Bár nem tartja magát a nemzet rozmárjának, hiszen ez a cím Schirilla Györgyöt illeti, Kornél büszke arra, hogy teljesítette az egy évig tartó, embert próbáló kihívást, és úgy tervezi 2019-ben is folytatja az úszást, sőt ezen a szokásán túl mindennap 20 ezer lépést is megtesz majd.

Gyarmati Zsuzsa, Kovács Olívia – Centrál Médiaakadémia

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top