Életmód

Mégis segíthet a fogyásban, ha kihagyjuk a reggelit

Eddig meggyőződésünk volt, hogy a reggeli támogatja a fogyókúrát, egy új kutatás viszont épp ennek az ellenkezőjét látszik bebizonyítani.

A nap legfontosabb étkezéseként aposztrofált reggeli talán mégsem olyan kihagyhatatlan, mint eddig hittük. A meggyőződés, hogy egy kiadós reggeli után egész nap kevésbé leszünk éhesek, ugyanis megdőlni látszik.

Ausztrál kutatók egy csoportja nemrég 28 év kutatásainak eredményét összegezte, és ebből az derült ki számukra, hogy nem a reggeli vagy annak hiánya, hanem az általános étkezési szokások és ételválasztások állnak összefüggésben a testsúllyal. Hogy ezt bizonyítsák, a kutatók 16 héten át követték emberek egy csoportját, akik között reggelizők, nem reggelizők, túlsúlyosak és egészséges súlyúak is voltak.

Az eredmény szerint a reggeli egyáltalán nem garantálta, hogy az emberek kevésbé lesznek éhesek délután, sőt átlagosan napi 260 pluszkalóriával gazdagította a kalóriabevitelt. Azok viszont, akik kihagyták a reggelit, körülbelül fél kilót vesztettek a súlyukból. Bár azt a kutatók is hozzáteszik, hogy a felfedezés még további utánajárást igényel, attól nem lehet bajunk, ha kitapasztaljuk: nekünk reggelivel vagy anélkül megy-e könnyebben súlyunk megőrzése.

metro

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top