Életmód

Tök véletlenül tudta meg, hogy új barátja volt a véradó, aki megmentette az életét

Hat évvel az előtt, hogy személyesen is találkoztak volna. Tényleg az élet írja a legjobb sztorikat.

Azt hittük, ilyen csak a filmekben lehetséges: egy tajvani nő véletlenül rájött, hogy egy évtizeddel ezelőtt mostani barátja volt az a véradó, aki megmentette az életét – írja a Metro.

Lin Xiaofen 11 évvel ezelőtt súlyos autóbalesetet szenvedett. A sérülései olyan komolyak voltak, hogy rengeteg vérre volt szüksége, és egy a baleset miatt kialakult rendellenessége miatt még két évvel később is donorra volt szüksége.

Ugrás a jelenbe: Xiaofen nemrég megtudta, hogy az új barátja, Lian Zhicheng rendszeres véradó. A nő azzal kezdett viccelődni, hogy talán akkor, 11 évvel ezelőtt ő mentette meg az életét. A dolog szöget ütött a fejébe, és egy kis utánajárás után kiderült, hogy ráhibázott: tényleg a barátja volt az a donor, aki két évvel a baleset után vért adott neki. Hihetetlen, de a páros 6 évvel később személyesen is találkozott, rövidesen pedig össze is jöttek.

iStock

A hihetetlen történetet most arra használják fel, hogy felhívják az emberek figyelmét a véradás fontosságára.

Lehet, hogy éppen a jövendőbelid életét mented meg

– viccelődött Xiaofen. Persze nagyon is igaza van!

Woman finds out it was her now boyfriend who gave blood to her after a car crash 11 years ago

The world is a small place, as proved by the intensive care nurse who found out her colleague was a baby she treated 28 years ago. And we've seen stories of couples at the right place at the right time, being photographed as children, years before they met.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top