Életmód

A boldog házasság titka: a tandembicikli

Legalábbis ezt állítja egy brit házaspár. Már 71 éve együtt tekernek.

Egy idős brit házaspár esküszik rá, hogy a hosszú, boldog házasság titka nem más, mint a… tandembiciklizés. A 87 éves Graham Cox és felesége, a 92 éves Betty immár 71 éve, 1948 óta ismerik egymást, s azóta szinte mindennap bicikliznek néhány kilométert kétszemélyes kerékpárjukon. Azelőtt persze az a néhány kilométer jóval több volt, de még ma is letekernek 15-25 kilométereket heti három-négy alkalommal. Ez pedig állításuk szerint ennyi év után is közel hozza őket – írja a StoryTrender.

Graham és Betty szenvedélyes utazók, az Egyesült Királyságon kívül körbebiciklizték Kanadát és Új-Zélandot is. Saját számításaik szerint az elmúlt 70 év során több mint 300 ezer kilométert (!) biciklizhettek együtt, ebből több mint 3 ezret csak az elmúlt másfél év során.

Ez olyasvalami, amit mindig együtt csinálunk. Nem vagyunk fitneszszakértők, egyszerűen csak szeretünk komótosan bicajozni egyet. A fiatalabb éveinkben sokat és gyorsan tekerünk, de persze mára lelassítottunk, talán 15-25 kilométeres túrákat teszünk, aztán megiszunk egy kávét

– nyilatkozta a férj.

Amikor találkoztam Bettyvel, szerelem volt első látásra. Majdnem 40 kilométerre élt tőlem, úgyhogy munka után oda-vissza vagy 80 kilométert kellett tekernem, ha látni akartam. Meg is tettem hetente többször, akár esett, akár sütött a nap

– tette hozzá.

Nem sokkal később beszereztek egy kétszemélyes biciklit, onnantól kezdve pedig csak együtt tekertek. Elmondásuk szerint a közös edzés fitten tartja őket, a biciklizésnek köszönhetően nincsenek fájdalmaik, és orvoshoz is ritkán kell menniük. Arról nem is beszélve, hogy boldogok.

Egyértelmű, hogy számunkra ez a boldog házasság titka. (…) Remélem, életünk végéig együtt biciklizhetünk majd. Sohasem akarom feladni

– mondta Betty.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top