Életmód

Téged vertek vagy neveltek gyerekkorodban? Tabutéma, amely tönkreteheti a kapcsolataidat

Te is automatikusan elhúzódsz, ha hozzád érnek? Jól érzed magad, ha megölelnek? Benne tudsz maradni feszengés nélkül egy érintésben? Az érintéshez való viszonyod többet elárul rólad, mint hinnéd.

Szándékkal vagy véletlenül, akár akarjuk, akár nem, de egész nap érintéseket kapunk: a villamoson, a boltban, a barátainktól vagy otthon, a négy fal között. Te hogy viseled?

Adni könnyebb, mint kapni?

Megfigyelted már, belőled mit vált ki, ha hozzád érnek? Elhúzódsz, vagy jólesik? Az, ahogy az érintésre reagálunk, sokat elárul arról, hogy milyen a viszonyunk önmagunkkal és a világgal. Természetesen nem mindegy, hogy ki, hogyan és milyen körülmények között adja az érintést, de ha egy hozzád közel álló ember, a párod, egy barátod, egy családtagod érintését sem tudod feszengés nélkül fogadni, és érzelmileg is minőségi életet szeretnél élni, érdemes megkeresni az okot. Tudd: nem törvényszerű, nem kell végigfeszengened az egész életedet attól tartva, hogy hozzád érnek.

Biztos te is láttál már olyan felvételt, amelyen kóbor, elhanyagolt kutyát fognak be az állatvédők. Az ilyen típusú videók kivétel nélkül úgy indulnak, hogy az állat elbújik, menekül, ugat, vicsorog, akár meg is harapja azt, aki hozzá akar érni. Retteg attól, hogy a közelébe menjenek, hogy hozzáérjenek: mivel számára az egyet jelent a fájdalommal és a szenvedéssel, így mindent megtesz azért, hogy mindenkit távol tartson magától. Idővel és sok türelemmel aztán, amikor megtapasztalja, hogy azért közelednek felé, hogy megsimogassák, segítsenek, és nem azért, hogy fájdalmat okozzanak neki, a szemünk előtt változik meg a kutya viselkedése. Amikor rájön, hogy az érintés nem egyenlő a szenvedéssel, hanem jóleső érzés is lehet, minden megváltozik.

Valahogy mi, emberek is így vagyunk ezzel, csak éppen nem ilyen látványos a folyamat. Cserményi Csilla Virág Flo önismereti kísérő tapasztalatai szerint nagyon sok gyereket vernek otthon, és rengeteg ma már felnőtt ember élte át kisebb-nagyobb rendszerességgel a fizikai fenyítést:

Van, akit gyakran és súlyosan bántalmaztak, más »csak« taslikat kapott. Ezek az emberek nem tudják alapélményként átélni, hogy a testükhöz kizárólagos joguk van, és hogy az érintés a biztonság, a gondoskodás és a szeretet gyengéd megnyilvánulása is lehet, sőt a többiek sem feltétlenül ismerik meg a tisztelettel teli, mélyen megnyugtató szülői érintést. A gyerekkori rossz tapasztalataink azonban felnőttként felülírhatók, és amint megváltozik bennünk az érintéshez való viszonyunk, minőségi változás következik be a kapcsolatainkban. Máshogy érintjük a kedvesünket, a gyerekeinket, máshogy érintjük önmagunkat is. Mintha egy fekete-fehér világból lassan színekkel és örömmel teli világba érkeznénk.

Az intimitás fontos a gyerek személyiségfejlődésében (Fotó: Joe Amon/The Denver Post via Getty Images)

Az intimitás fontos a gyerek személyiségfejlődésében (Fotó: Joe Amon/The Denver Post via Getty Images)

Az érintés ereje

Az egyik legjobb gyakorlat arra, hogy leellenőrizd, te hogy reagálsz az érintésre, ha megfigyeled, hogy viselkedsz, mit vált ki belőled egy futó érintés. Nem agresszív, nem szeretetteljes, csupán egy véletlen, közömbös érintés, egy számunkra érzelmileg közömbös idegentől, aki elmegy mellettünk a villamoson. Szégyelled vagy hibáztatod magad, hogy nem tudtál arrébb menni, másnak az útjában voltál, ezért kénytelen volt hozzád érni? Vagy feldühít, és úgy érzed, betolakodtak a személyes szférádba, netán egyszerűen csak a fogadat összeszorítva tűröd? Ezután pedig vizsgáld meg, mit vált ki belőled egy barátod, családtagod vagy a párod érintése: elviseled, vagy vágysz rá?

Annak, hogy nem szeretjük az érintést, hogy nem merjük megengedni magunknak, hogy hozzánk érjenek, számos oka lehet. Előfordulhat, hogy azért húzódunk el, mert tudat alatt hozzákapcsolunk egy fájdalmas élményt, vagy azt gondoljuk, nem érdemeljük meg. Ha az érintés bántalmazással járt együtt a múltban, akár a szüleink, akár a párunk vagy bárki más részéről, nem könnyű bízni és befogadni – vagy egyáltalán elfogadni – az érintést.

Az érintés rendkívül intim dolog, de fontos megjegyezni, hogy az érintés és a szexualitás nem egy és ugyanaz. Az intimitás egy olyan mély és bensőséges állapot, amely hatalmas bizalmat feltételez, ahol feltétel nélkül adunk, és félelmek nélkül hagyjuk, hogy kapjunk. Egy őszinte baráti ölelés, egy szülői arcsimítás vagy az, amikor a párod homlokon csókol, intim pillanatok. Csak akkor leszel képes az intimitásra, ha képes vagy önmagadat megmutatni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha nem rettegsz attól, hogy mi történik, ha leveted a páncélodat, és mi lesz, ha mások meglátnak. Nyugodj meg, minden embernek van olyan oldala, amit még maga előtt sem akar vállalni, sőt az idő előrehaladtával egyre több ilyenre bukkanunk – vagy épp mások negatív megjegyzései miatt hisszük el azt, hogy csak velünk van valami baj. Ez a folyamat sokszor nem tudatos, rendszerint a végeredmény egyik tünetét vesszük már csak észre: elhúzódunk az érintés elől.  Az önismereti segítő rávilágít a gyerekkorunk tapasztalásai és a felnőttkori párkapcsolatok közötti összefüggésre:

Egyes családokban az önfeledt ölelés, összebújás és együtt alvás természetes. Más családokban a szülők inkább a jól látható fizikai szükségleteket szeretik kielégíteni: tiszta ruha, rendezett külső, főzés, értéktárgyak vásárlása, nyaralások. Utóbbi esetben a személyiség legmélyebb, legfontosabb rétegéből hiányzik a szeretetélmény, és azért, hogy ne érezzük ezt az űrt, érzéketlenné válhatunk: nem érzünk hiányt, fájdalmat, de örömöt sem. Az önvédelem lehet annyira erős, hogy fel sem ismerjük, ha szeretetet kapunk, vagy annyira zavarba ejtő számunkra, hogy hárítjuk és elutasítjuk azt, aki adni szeretné. A visszautasítás a másikban csalódottságot, fájdalmat és frusztrációt okoz, ami lassú méregként tönkreteheti a párkapcsolatokat és bármilyen emberi kapcsolatot.

Clarissa Berkman kaliforniai érintésterapeuta kezeli páciensét (Fotó: Profimedia, Media Drum World)

Clarissa Berkman kaliforniai érintésterapeuta kezeli páciensét (Fotó: Profimedia, Media Drum World)

A gyógyuláshoz vezető út

Annyira tartunk attól, hogy megítélnek, hogy inkább megtanulunk úgy élni, hogy szinte senki ne tudja, kik is vagyunk valójában. Az érzelmi vegetálást művészi szintre emeljük, miközben arra vágyunk, hogy a valódi énünket mutathassuk, és minket fogadjanak el, ne egy nem létező képet. De ez egészen addig nem lehetséges, amíg nem mered vállalni önmagad, azaz amíg nem vagy képes az időd nagy részében szeretni azt az embert, aki te vagy.

Az áttörés rendszerint észrevétlen, és rendkívül hosszú folyamatba telik, hogy az érintés gyógyító erejét átengedjük az addigi tapasztalataink sűrű ködén. Rengeteg munkára van szükség, aminek során önmagaddal, a félelmeiddel, a sérelmeiddel és a legmélyebb fájdalmaiddal kell szembenézned, hogy végül fogadni tudd az érintést. Ha rálépsz az önismeret rögös, kráterekkel és buktatókkal teli útjára, olyan dolgokkal kell szembenézned, melyek elől sokan annyira menekülnek, hogy nem is tudják: végigszaladnak az életükön. Az önszeretet felé vezető úton járni olyan, mintha a pokolba tartanánk – viszont távolról sem oda vezet, ezt a szakértő is megerősíti:

Vannak nagyon nehéz szakaszai az érzelmi gyógyulásnak. Amikor megtalálod azt a segítőt, akivel hatékonyan tudtok együtt dolgozni, akkor eleinte azt tapasztalhatod, hogy nehezebb az életed. De ne ijedj meg, ez természetes, ugyanis valódi változás nincs mélyrepülés nélkül. Lehet, hogy az út elsőre nem túl vonzó, de amikor túljutsz a gyermeki berögződéseiden, és érzelmi szempontból is felnőtté válsz, olyan minőségi változást tapasztalhatsz meg az életedben és a kapcsolataidban, amiről addig még csak elképzelésed sem volt. Az erő, a biztonság és a nyílt szeretetadás, az örömteli szeretetelfogadás olyan rétegeit éled át, ami miatt azt fogod érezni: megérte.

Ha nem dugod homokba a fejed, és – első körben magad előtt – vállalod a valódi énedet, csodás átalakuláson fogsz keresztülmenni. Ha szembesíted magad a valós vagy vélt hibáiddal, mindennel, amit szerinted – vagy mások szerint – elrontottál, ha leszámolsz az önváddal, máris hatalmas lépést tettél meg. Ha hajlandó vagy belépni a saját magad purgatóriumába, akkor megszabadulhatsz a kínzó, önbüntető gondolatoktól, amelyek észrevétlenül keserítik meg a mindennapjaidat. Eleinte még a legkedvesebb érintés is fájhat, könnyeket csalhat a szemedbe, de idővel, ahogy megtanulsz bízni – elsőként magadban –, egyre többet fogod igényelni. Az érintés, amelyet azok az emberek adnak, akiket magadhoz közel engedsz, gyógyító.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top