A kiégéshez vezető útról le lehet térni – de ehhez tenni kell!

Életemben nem találkoztam a reziliencia szóval, amíg meghívást nem kaptam egy kiégés elleni tréningen való részvételre. A belvárosi művház nagyterme szinte tele volt, a színpadon egy energikus holland, Paul Donders várta a nagyérdeműt, hogy elmondja nekik, milyen veszélyeket rejt a kiégés, és hogyan akadályozzák meg azt.  Az elég hamar kiderült, hogy nem a munkásosztály problémáival fogunk itt szembesülni, hanem az értelmiség nyomasztó terhein igyekszik egy kicsit csökkenteni a holland úr, akinek nemrég jelent meg könyve magyarul a témában.

Paul Ch. Donders (Fotó: Turcsány Torda)

A kiégés betegség

Az rögtön szimpatikussá tette Hollandiát, hogy a kormány 1000 eurót ad polgárainak arra, hogy valami újat tanuljanak, ezzel változtatva karriert, ami az első lépés lehet a kiégés elleni harcban. Donders megítélése szerint 15 év jelenleg az az időintervallum, amikor váltani kell. Magyarországon nem igazán létezik statisztika arról, hány ember van a kiégés határán, vagy éppen esik ki a munkából kiégés miatt, amelyet meglepő módon a WHO csak néhány napja minősített betegségnek. Ez ellen nyújthat megoldást a reziliencia, amely a változásokkal való megbirkózás képességét jelenti.

Betegség ide vagy oda, jól látható, hogy ma egy átlagember legalább 40 éven keresztül dolgozik, ami azokat is megviseli, akik nemcsak munkának tekintik azt, amit csinálnak, hanem hivatásnak is. Különösen érintettek a nehéz körülmények közt dolgozók, a fegyveres erők tagjai, a segítő foglalkozást űzők és az egészségügyi dolgozók. Számukra már az is nagy segítség lenne, ha igénybe vehetnének szupervíziót, vagy a munkahelyük biztosítana rendszeres pszichológust, de ez a legtöbb helyen csak álom marad.

A felismerés a siker első lépcsője

Donders szerint a kiégés szerencsére jól detektálható, első jele például a túlzott aktivitás, ezt követi a tanácstalanság, zavarodottságérzés, majd bejön a frusztráció, kétségbeesés, majd jó esetben a helyreállás. Ha az ember eljut a frusztrációig, akkor sürgősen szakembert kell keresni, mert innen különben csak lefelé vezet az út, amelynek a végén a munkaképtelenség áll.

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a kiégés jobban érinti azokat, akik nem fizikai munkakörben dolgoznak, egy felmérés szerint például a földműveléssel foglalkozók körében szinte ismeretlen ez a fogalom. A kutatások szerint a földművesek esetében a magyarázat az ellenálló képesség kialakulása lehet, melynek okai közt az is szerepel, hogy se főnökük, se beosztottjuk nincs, nagy a döntési szabadságuk, rendszeres a munkájuk, amiben azonban van kihívás, valamint sokat mozognak a jó levegőn. Tehát ha a kiégés szélén állsz, irány a kertművelés, én mint kiskerttulajdonos ezt egyébként is vényre írnám fel mindenkinek.

A kiégés jobban érinti azokat, akik nem fizikai munkakörben dolgoznak (Fotó: iStock)

A viccet félretéve, az előadáson elhangzott egy érdekes felmérés eredménye. Ebben 5000, Izraelbe emigrált holokauszttúlélő nőt vizsgáltak sokféle szempont szerint. 30 százalékuk hosszú, boldog életet tudhatott maga mögött, 70 százalékuk pedig korán elhunyt, és feltehetően nem teltek napjaik vidáman. Azok, akik a 30 százalékba tartoztak, rendelkeztek néhány különleges képességgel. Egyrészt elfogadták a múltat, másrészt megbékéltek, és bíztak önmagukban, jó volt a problémamegoldó képességük, szenvedélyesek voltak, ugyanakkor képesek voltak az önfegyelemre, és számos egészséges kapcsolattal rendelkeztek. Úgy tűnik, ez elég ahhoz, hogy az ember békés, hosszú és nyugalmas életet tudjon élni. Persze ezt el is kell érni valahogy, de a jó hír, hogy Donders szerint ezek mind fejleszthető kompetenciák, csak elég időt és energiát kell belevinni a dologba.

A boldog élethez vezető kulcs

Persze elvben mindenki tudja, hogy a kevés alvás, a dohányzás, a mozgáshiány, a sok stressz rosszat tesz nekünk, mégsem olyan egyszerű változtatni a rossz szokásokon. Donders szerint pedig ez lenne az egyenes út a sikerhez. És itt lép be az önfegyelem kérdése, azaz hogy képesek vagyunk-e tenni valamit az ellen, hogy belehajszoljuk magunkat az addikciókba, a kevés alvásba, a stresszbe.

Persze erről beszélni nagyon könnyű, és az előadáson is rettentő egyszerűnek tűnt azt mondani, hogy oké, mától hálás leszek mindenért, végiggondolom a napom, és megpróbálok valós célokat felállítani, amit időről időre felülvizsgálok, de megítélésem szerint annak, akit valóban fenyeget a kiégés, ez sajnos édeskevés.