Életmód

Boldogtalan vagy? Irány a természet!

Majdnem mindannyiunkkal megesik időnként, hogy olthatatlan vágyat érzünk kiszakadni a megszokott városi környezetből, elmenni egy csendes természetközeli helyre, ahonnét aztán feltöltődve, új lendülettel térünk haza. Nem véletlen, hiszen a természetes közegben boldogabbak leszünk.

Legyen az tengerpart, hegyvidék, erdő, rét vagy vízpart – ha a természetben kószálhatunk, kirándulunk már az első órákban sokkal jobb érezzük magunkat. És nem csak fizikailag, de mentálisan is jótékonyan hat ránk, ha friss levegőt szívunk és madárcsicsergést hallgatunk. Ennek ráadásul tudományos magyarázata is van.

Heti 2 óra elég

Ez egy igazi terápia, aminek során teljesen eggyé olvadhatunk az anyatermészettel, harmóniába kerülhetünk önmagunkkal is, a cél pedig a nyugodt boldogság elérése. A University of Exeter Medical School tanulmánya rámutatott, hogy már fél óra ücsörgés kimutatható hatással van mentális és fizikai egészségünkre, ha mindezt a mesterséges környezettől távoli helyen töltjük el. Ez annyira intenzív élmény, hogy nincs is szükség hetekre elvonulni, hogy a hatás érezhető legyen. Valójában már minimális „természetdózissal” is fantasztikus változásokat élhetünk meg: minimálisan heti 2 óra elegendő, hogy megéljük a szellemi és testi jólét semmihez sem fogható állapotát.

Ökoterápia

Ez a fajta ökoterápia sokaknak segít, akár az otthoni problémák megoldásában is, hogy egy teljesen új szemszögből lássák az életüket, felállítsanak egy prioritási sorrendet a fontos és kevésbé fontos dolgokról. A tudományos megközelítés szerint, ahhoz hogy a boldogság érzése hatalmába kerítsen bennünket, még csak nem is elengedhetetlenül fontos fizikailag aktívnak lennünk (persze ha közben sportolunk is, csak jót tehetünk magunkkal), elegendő egy olyan nyugodt helyet találnunk, ahol a természeté az abszolút főszerep. Itt aztán merüljünk el a szépségeiben és a madárcsicsergésben. Ilyenkor testünk regenerálódik, és feltöltődik a körülötte áramló természetes energiával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top