Életmód

Űrhajós Barbie-val toboroznak női asztronautákat

Az űrügynökség azt reméli, hogy a Samantha Cristoforettiről mintázott babák népszerűvé tehetik az űrhajózást a lányok körében.

Egyedi, Samantha Cristoforettiről, Európa egyetlen női űrhajósáról mintázott Barbie babákkal szeretné népszerűsíteni az űrkutatást a lányok körében az Európai Űrügynökség (ESA) – írja a Mirror.

Fotók: ESA / Mattel

„Büszkék vagyunk arra, hogy elindíthatjuk ezt az együttműködést az ESA-val, célunk arra buzdítani a lányokat, hogy közülük kerüljön ki az űrhajósok, mérnökök és űrkutatók következő generációja” – mondta Isabel Ferrer, a Barbie európai divíziójának marketingigazgatója.

„A Barbie mindig szerette volna megmutatni a lányoknak, hogy bármi lehet belőlük, és lehetővé tette számukra, hogy a játék révén számtalan különféle karriert kipróbálhassanak” – tette hozzá Ferrer.

A kampány keretében egy sor, Christoforetti főszereplésével készült videót is bemutatnak, amelyeket Nagy-Britanniában, Németországban, Franciaországban és Olaszországban is sugározni fognak. A Barbie Youtube-csatornáján olyan gyerekeknek szánt tartalmakat is megosztanak majd, amelyek az űrhajósnő karrierjének legfontosabb állomásait mutatják be.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top