Életmód

Magyar fiatalok szereztek érmeket a csillagászati diákolimpián

46 országból több száz középiskolás vett részt a megmérettetésen.
csillagászat

Négy bronzérmet szereztek a magyar fiatalok a Keszthelyen megrendezett 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián. A szombaton véget ért verseny volt a magyar diákok eddigi legjobb szereplése, minden induló szerzett valamilyen elismerést: a négy bronzérem mellett hatan kiemelt dicséretet. A pontversenyen kívüli csapatversenyben az aranyérmes és az ezüstérmes csapatban is volt magyar diák. 

Ezek az eredmények különösen azért értékesek, mert sok részt vevő országtól eltérően Magyarországon a csillagászat nem önálló iskolai tantárgy. Míg bizonyos országokban külön intézetek specializálódnak a csillagászati tehetséggondozásra, addig Magyarországon csak iskolai és egyesületi csillagászati szakkörökben és egyetemi oktatók, akadémiai kutatók, amatőr csillagászok, egyetemi hallgatók által tartott felkészítőkön képezhetik magukat az érdeklődő diákok.

A csillagászati diákolimpián összesen 17 aranyérmet, 52 ezüstérmet és 58 bronzérmet osztottak ki. Az augusztus 2–10. között megrendezett versenyre 46 országból több száz középiskolás érkezett Keszthelyre. A legtöbb pontot a vietnámi Quan Nguyen Manh érte el, ő az idei olimpia győztese.

Bár az egyes országokból csapatokban érkeztek a versenyzők, a vetélkedés jobbára mégis egyéni volt. Először adatelemzésben mérték össze tudásukat a versenyzők. Ezt követően az éjszakai megfigyelésben égi objektumokat kellett megtalálniuk a keszthelyi Pethe Ferenc Kollégium sportpályáján felállított 88 csillagaszati távcsővel. Az elméleti fordulóban fizikai, matematikai, csillagászati, kozmológiai és mechanikai feladatokat oldottak meg, míg a planetáriumiban három vetített égboltképhez kapcsolódó feladatok szerepeltek. Végül csapatverseny zárta az olimpiát.

„A versenyen a jó helyezést elérők ajánlólevelet szerezhetnek a világ legjobb egyetemeire, például a Harvardra” – közölte Kiss Áron Keve olimpiai biztos.

A 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia főszervezője a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja volt, fővédnöke Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia ötlete 2006-ban született, Magyarország először 2011-ben vett részt a megmérettetésen.

(Nyitókép: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top